2012. szeptember 26., szerda

~1. Fejezet : Az ismerkedés~

Remek... Egy újabb idióta karaokézós bulit rendez itthon anyám... Azt hiszi, hogy menő szülő lesz attól, hogy a házibulikon iszik megállás nélkül.Nem...Nem ettől hiszi magát nagyon menőnek.
azt hiszi, hogy rohadtul jó fej lesz attól, hogy 37 évesen úgy viselkedik, mintha 17 lenne, és úgy is öltözködik. Halál égő. Szóval itthon elkezdődött a szilveszteri buli. bejöttek a vendégek, mindenki vedelt, bár anyám most nem.
A bátyámmal hülyéskedtünk, és fogadásból nekem is innom kellett. (Bár ez nekem természetesen nem szokásom) Kb két feles után én is benne voltam a buliban, és énekelni kezdtem.
3 évvel később amikor 16 lettem, bátyám se szó, se beszéd benevezett engem az x-faktorba.Onnan tudtam meg, hogy egyszer csak jött egy e-mail az én e-mailcímemre, hogy mikor lesz a válogatás.
Kénytelen voltam elmenni, ha már beválogattak, így hát mentem.
Kb egy órával az előtt, hogy ki kellett volna mennem a színpadra rám jött a gyomorgörcs az idegességtől, és kiszaladtam a mosdóba hányni.Amikor végeztem mindennel bevettem egy mentolos rágót rendeztem az arcomat és a hajamat, és kimentem a mosdóból.
Mentem vissza abba az öltözőbe ahol a bátyám Liam és a legjobb barátnőm Viki várt rám. Már csak egy kanyar választott el attól a folyosótól ahol sz én öltözőm van, belém rohant egy 17 év körüli srác, én pedig elestem.
-Basszus! Bocsánat!-kiáltott fel ijedten a srác, majd letérdelt mellém.- Jesszusom jól vagy?- kérdezte az ijedségtől sápadtan.
-Igen...P-persze-dadogtam, mert még mindig alig fogtam fel mi is történt igazán.
-Nem ütötted meg magad?
-Ööö... De egy kicsit a fejemet... de majd elmúlik.-mondtam neki és a fejemen sajgó pontra tettem a kezem.
-Tényleg nagyon sajnálom! Nem is tudom miért rohantam ennyire.- hadarta a fiú.
-Nyugi! Semmi bajom. Csak egy kicsit bevágtam a fejemet. Csak egy kis jég kell rá és kész.-mosolyogtam rá erőtlenül, majd megpróbáltam felállni.
-Ó hadd segítsek!- mondta, majd finoman átkarolta a derekamat, megfogta a karomat, és talpra állított.
-Köszönöm.-Vetettem oda megint egy mosolyt neki, aztán el akartam indulni. léptem egyet, megszédültem, és majdnem megint pofára estem, de a fiú elkapott.
-Hoppá! Vigyázz! Tudod mit?- mosolygott furcsa, leolvashatatlan érzelemmel az arcán- Majd én szépen elviszlek az orvosi szobáig.- mondta, majd még mielőtt bármit is mondhattam volna a karjába kapott, és már mentünk is.
-Erre tényleg semmi szükség. Tudok járni.-erősködtem.
-Persze... Ha az előbb nem kaplak el, akkor még mindig a földön feküdnél...-heherészett.
-Amúgy... Krystal Payne vagyok.-Mosolyogtam rá.
-Jajj...Hát persze... Én pedig Zayn Malik. Nyújtanék kezet, de éppen mindkettő tele van...-Nevetett.
És odaértünk az orvosi szobához. Bekopogtunk, bementünk, és a nővér ijedten kapta fel a fejét, amikor meglátta, hogy Zayn a karjaiban hoz be engem a kórterembe.
-Édes Istenem! Mi történt magával?-kérdezte riadtan.
-Véletlen nekiszaladtam a folyosón és ő elég csúnyán elesett... Megpróbált felállni, de majdnem elesett és én kaptam el, és idáig cipeltem.-magyarázta Zayn, mielőtt én akár csak megszólalhattam volna.
-Értem. Tegye fel ide a vizsgáló asztalra kérem!-kérte a nővér.
-Rendben.-mondta azzal ülő helyzetben letett a vizsgálóasztalra, elengedte a hátam, és kihúzta a kezét a combom alól.
-Fáj valamid?-kérdezte az orvosnő, ahogy betipegett a terembe ahol én voltam.
-Csak a fejem...-nyögtem.
-Hol fáj? mutasd meg kérlek!-kért meg, én pedig engedelmesekedtem, és megmutattam neki azt a rész ahol leginkább fájt a fejem.
Egy kicsit tapogatta a fejemet, a szemembe világított, és kitöltött egy lapot és csak utána mondta meg nekem is mi a helyzet.
-Krystal kisebb agyrázkódásod van.-jelentette ki rutinosan.-jobb lenne, ha most elsősorban inkább pihennél egy napig.Megbeszélhetem esetleg a stábbal, hogy te majd csak holnap mennél ki...- mondta, és kérdőn nézett rám.
-Rendben. Ezt elfogadom.-mosolyogtam.- Köszönöm szépen.-mondtam, és odabotorkáltam Zaynhez.
-Akkor jól vagy?- kérdezte és halványan megvillantotta a fogsorát egy szívdöglesztő féloldalas mosollyal.
-I-igen...-én csak ennyit tudtam kinyögni.
Zayn átkarolta a derekamat (ami egy kissé váratlanul ért), és elindultunk kifelé a szobából.
-Te meg mit művelsz?-Vetettem rá gyilkos pillantást.
-Miért?Mit tettem?-kérdezett vissza.
Én erre megragadtam az alkarját, és le rángattam a kezét a derekamról.
-Mégis mit gondolsz? Alig 25 perce ismerjük egymást, és te máris úgy teszel, mintha ezer éves haverok lennénk, és a derekamat fogdosod!-kiáltottam rá felháborodva.
-Nagyon sajnálom Krystal! Ez csak amolyan... Reflex szerűség volt.-mentegetőzött.
-Tipikus nyomulós pasi duma...-forgattam a szememet, és visszamentem az öltözőbe.
Elmeséltem Vikinek mindent elég részletesen, Liamnek már kevésbé részletesen mindent.
Másnap reggel beérkeztünk a válogatásra, és az öltözőmben egy nagyon szép csokor virág várt.
-Ez meg honnan?-Kérdezte Viki, miközben letette a táskáját.
-Fogalmam sincs...Bár van egy sejtésem.-sóhajtottam, majd  megnéztem a címkét ami a csokorba volt bele tűzgélve.
Egyetlen egy szó állt rajta, és egy öltözőszám. Egy név és egy öltözőszám. "Zayn,163"
Felsóhajtottam, felkaptam a csokrot, és elindultam abba az öltözőbe.
-Várj itt Viki!-vetettem oda neki kurtán, és kiszaladtam az én öltözőmből.
5 percen belül meg is találtam a 163-as öltözőt. Kopogás nélkül berontottam, az öltözőjébe, de meglepetésemre ahelyett, hogy ideges lettem volna, boldog mosoly áradt szét az arcomon, és nem tudtam olyan hangnemben beszélni vele ahogy akartam.
Nem tudom miért, de azt éreztem, hogy nagyon  jó érzés őt viszont látni. Épp félmeztelenül állt az öltöző közepén. Én meg csak álltam és már-már tátott szájjal néztem lapos kockás hasát.
-Bejöhetsz!-heherészve. Én beléptem, de továbbra sem szakadt el pillantásom tőle, csak most nem hasát, hanem arcát bámultam.
-Szia Zayn!-köszöntem neki halkan, halványan mosolyogva.
-Szia!-vigyorgott vissza.-Látom tetszett a csokor.-biccentett a kezemben lévő virágok felé.
-Igen... Köszönöm.- Mosolyogtam rá, mostmár magabiztosan."Mi a fenét művelsz?! Nem kellemes teadélutánra jöttél, hanem hogy elküldd a fenébe a csokrával együtt!!"~kiabált velem a lelkiismeretem.
-Figyelj... Szeretnék a tegnapi miatt..öö..bocsánatot kérni.-kezdett bele bűnbánó arccal.
-Hallgatlak!-mondtam mosolyogva.
-Sajnálom a tegnapit. A..tudod amikor kijöttünk az orvosiból.-mondta mélyen a szemembe nézve.
-Most az egyszer elnézem.-mondtam neki felvont szemöldökkel.
-Köszönöm.-Mosolygott ő is.
Kitártam felé a karomat, és egy kis vigyorral az arcomon kérdőn néztem rá, ő pedig megölelt. Ez az ölelés nem olyan volt mint mikor a suliban Michael-t (aki a legjobb FIÚ barátom) ölelem meg. Ez más volt. Olyat éreztem mint még soha eddig.
Kb 2 percig ölelkeztünk, aztán eleresztettük egymást.


Remélem tetszik az első fejezet! Kommenteket kérek lécci! Nem tudom mikor jön a következő feji, mert kevés az időm. =D

4 megjegyzés: