~10. fejezet : Érdekes Dolgok~

[..................]

Kinyitottam a szememet, és kábán körbe néztem. Még mindig ott voltam ahol elájultam, annyi különbséggel, hogy Zayn az ölébe vette a fejemet.
-Zayn...-emeltem fel a kezemet, hogy megérintsem az arcát.
-Kry!-hallottam, hogy nagy kő esett le a szívéről, és megsimogatta a hajamat.
-Meddig nem voltam magamnál?-próbáltam felülni a fejemet fogva.
-kb 3 percig.-mosolygott.
-Hol van Evi? Mi van vele?-jutott eszembe és riadtan Zaynre pillantottam.
-Most rakják be a mentőautóba.-Zayn.
Én csak összehúztam szemöldökömet, és fejemet fogva feltápászkodtam a földről és leporoltam magamat.
Egyszer csak egy mentős ruhába öltözött emberke állt meg mellettem.
-Hogy érzi magát?Fáj valamije?-kezdett kérdésekkel bombázni a mentős férfi.
-Viszonylag jól érzem magam, és...őőő... Hát a fejem fáj a kicsit, és csöppet szédülök.-néztem a pasas felé.
-Várjon adok egy gyógyszert.-mondta, és fellépett a mentőautóra, felkapott egy szem gyógyszert, és egy palack vizet, visszajött hozzám, és a kezembe nyomta a gyógyszert, és a vizet.
-Köszönöm.-mosolyogtam rá bátortalanul.
-Ez majd elmulasztja a fejfájást meg a szédülést.-rám mosolygott, és mielőtt elfordult volna, elismerően végigmért.
Nem tetszett amit az arcán láttam. Az arckifejezéséből azt lehetett kiolvasni, hogy tetszik neki amit rajtam lát.
Én inkább megfogtam Zayn kezét, és elfordultam. Éppen akkor hajtott el a mentőautó, amikor megfordultunk.
Én csak sóhajtotta, és Zayn felé pillantottam.
-Biztos jól érzed magad?-kérdezte, kissé aggódva.
-Igen. Tuti.-mosolyogtam halványan.
-Biztos, hogy haza tudsz így vezetni?
-Igen. Persze.-mosolyogtam, és megráztam a fejemet.
Odaértünk a kocsihoz, és újra egymás szemébe néztünk.
Megfogta a kezemet, és megölelt, majd adott a homlokomra és az arcomra is egy puszit, és azt suttogta a fülembe:
-Szeretlek Kry!
-Én is Zayn.-és elengedtük egymást.
Beszálltunk a kocsiba, és még onnan odaintegettünk egymásnak, egészen addig amíg más irányba nem kanyarodtam.
A hazafelé úton végig Zaynen agyaltam. Végigpörgettem a fejemben a nap eseményeit, és amikor Evi balesetéhez értem, kigördült a könnyem.
Hazaértem és kiszálltam a kocsiból, és bementem.
-Liam!!-kiabáltam, mert feltétlenül meg akartam beszélni vele a Zaynnel való kapcsolatomat, ahogy azt ígértem neki.
-Csá hugi. Mi a szitu?-ölelt meg gyorsan, majd hátrált egy lépést.
-Gyere! Beszélnünk kell.-és megfogtam a kezét, és a nappali felé húztam. Amikor odaértem láttam, hogy anyu ott van a nappaliban.
Megfordultam, és a lépcső, majd a szobám felé irányítottam lábaimat.
-Jesszus hugi mi ilyen sürgős?-nyitotta tágra szemeit amikor intettem neki, hogy üljön le, és én is lehuppantam mellé.
Nagy levegőt vettem, és belekezdtem.
-Szóval. Ugye megígértem neked nemrégiben, hogy bármi olyan fordulat következne be az életemben, ami őőő... neked nem is nagyon tetszik én azt megbeszélem veled?-néztem rá.
-Igen.-bólintott furcsán, és gyanakvóan.
-Igazából. El szeretnék valamit mondani. A mai kis Temze menti sétámról Zaynnel.-sütöttem le a fejemet, mire Liam idegesen rándult össze.
-Mit csinált veled?-kérdezte, és hallottam a hangján, hogy sík ideg.
-Semmit... Semmit! Tehát... Én és Zayn...őőő... hát összejöttünk.-miután ezt kimondtam félve Liam válaszától, megharaptam az alsó ajkamat.
-Hugi... örülök, hogy ilyen őszintén elmondtad nekem, és nem titkoltad.-nézett rám kedvesen.
Erre én csak bátortalanul rámosolyogtam.
-De remélem tudod, hogy azt kívánom bárcsak várnál még ezzel kicsit.-erre bólintottam.-De egyszer mindennek eljön az ideje és úgy tűnik ennek most jött el.-sóhajtott lemondóan.
-Köszönöm, hogy ilyen megértő vagy Liam.-mosolyogtam, és megöleltem.
Még beszélgettünk kicsit Liammel égészen addig amig meg nem csörrent a telefonom.
Ránéztem a képernyőre és láttam, hogy Zayn hív. Liam is láthatta, hogy Zayn az, mert felállt, és szó nélkül kiment a szobámból.
Én csak utána mosolyogtam, és felvettem a telefont.
-Szia drágám.-szólt bele Zayn.
-Szia.
-Na? Elmondtad Liamnek mi a helyzet kettőnk közt?-Zayn.
-El.-sóhajtottam.
-És mit reagált?-kérdezte kiváncsian.
-Azt mondta, hogy örül, hogy én egyből elmondtam neki, és nem köntörfalaztam. De attól függetlenül szeretné, ha még várnék kicsit a dologgal, de előbb-utóbb mindennek eljön az ideje, és úgy látja, hogy ennek most jött el.-amikor befejeztem elmosolyodtam.
-Hát... Jófej bátyád van.-nevetett.
-Tudom.-nevettem én is.
-Mennem kell. Holnap találkozunk?-Zayn.
-Persze. Később írok egy SMS-t.-mondtam.
-Okés. Szia.- és letette a telefont.
-Szia.- suttogtam a már néma telefonba.

*néhány óra múlva*

Lennt ültünk a nappaliban Liammel. Anyu a konyhában főzött.
Egyszer csak eszembe jutott, hogy írnom kell Zaynnek. Felkaptam a telefonomat, és buzgón érintgettem a betűket.
-Kinek írsz?-kérdezte Liam
-Zaynnek.- pillantottam rá egy félmosoly kíséretében, majd vissza a mobilom képernyőjére.
Liam erre csak bólintott, felvonta a szemöldökét, és visszanézett a tévére.
Én megírtam, és elküldtem az első üzenetet Zaynnek.

 
Üzenetek:

Én: Na Szia! :)
Zayn: Hellóka! Mi újság? :D
Én: Semmi. És mi volt olyan sürgős, hogy le kellett tenned a telefont?? o.O
Zayn: Hát... a húgaimmal kellett elmennem.
Én: Értem. Szóval akkor mi lesz holnap?
Zayn: Mi lenne, ha holnap találkoznánk a Starbucks-ban?
Én: Rendben. Hánykor?
Zayn: Mondjuk..... Délelőtt 11?
Én: Az kicsit korán van, de ott leszek. :)
Zayn: Oké. Na menj aludni, mert már késő van. :D
Én: És te nem mész aludni? :))
Zayn: Le vagy maradva édesem! Én már az ágyból írok. :P
Én: Ja... oké. Akkor én is elmegyek. Akkor holnap délelőtt 11, Starbucks Cafe.
Zayn: Igen. Na Álmodj szépeket! Jóéjt! Szeretlek! :) <3
Én: Én is Szeretlek! Jóéjt! :D  <3

Amikor végeztem az SMS-ezgetéssel, levágtam magam mellé a telefont, és felmentem letusolni. Amikor kiléptem a szobámba nyíló fürdőből, azt láttam, hogy a bátyám a telefonommal a kezében ül az ágyam szélén.
-Jesszus Liam! Mi a jó fenét keresel itt?!-kiáltottam, mert 'picikét' megilyedtem.
-Hova is mész holnap reggel 11-kor?
-Te beleturkáltál a mobilomba?!-háborodtam fel, odaléptem elé, és kitéptem a kezéből a telefont.
-Kíváncsi voltam. Szóval? Hol leszel 11-kor?-Liam.
-Zaynnel találkozok a Starbucksban. Probléma?-még mielőtt válaszolt volna megszólaltam.- Most pedig menj ki, mert szeretnék felöltözni, és aludni.-mondtam, és felrántottam az ágyról, és kituszakoltam az ajtón.
-Idióta barom!- suttogtam amikor becsuktam utána az ajtót.
Felöltöztem a pizsimbe, és lefeküdtem aludni. Mindennél jobban vártam a holnapi napot, hogy újra Zaynnel lehessek.

~9. Fejezet : Furcsa események.~

*1 hónap múlva*

*Zayn szemszög*

Beszerveztünk egy kis délutáni programot Krystallal. Lementünk a folyópartra sétálni.
Már egy ideje csendben sétáltunk ott, amikor megtörtem a csendet.
-El kell mondanom egy nagyon fontos dolgot Kry.- néztem rá.
-Mit?-nézett rám vissza kedves mosollyal, és kíváncsi tekintettel.
Megálltam, és velem szemben ő is. Mély levegőt vettem, és bele kezdtem a mondandómba.
-Krystal... Én...-behunytam a szememet, sóhajtottam egyet, és kinyitottam a szemem.-Kry én szerelmes vagyok beléd.-amikor kimondtam bele haraptam az ajkamba.
Krystal arcán furcsa érzelem tükröződött. Fülig elpirult, és lesütötte a szemét.
-Mi a baj? Valami rosszat mondtam?- eléggé megilyedtem.
-Nem. Semmi bajom csak... Hírtelen jött nekem, mert... én is ugyan ezt akartam elmondani neked éppen ma, csak nem tudtam, hogy belekezdeni.-húzta össze szégyellősen a szemöldökét.
-Akkor megkérdezem.-mondtam, nagyot sóhajtottam.-Krystal Payne. Leszel a barátnőm?-belenéztem a szemébe, és láttam, hogy szeme csillog az izgalomtól.
-I...Igen.-mosolyodott el, mire én erősen magamhoz öleltem.
 

-Szeretlek!-Végre! Végre kimondhattam neki hangosan.-Hihetetlen érzés végre hangosan is kimondanom NEKED!-suttogtam, mire ő felnevetett a karjaimban.
-Én is szeretlek Zayn!-búgta lágy hangján, én pedig ebben a pillanatban boldog voltam. Végtelenül boldog. Mert a karjaimban tarthattam azt a lányt akit szívből szeretek.
Krystal-t.

*Krystal szemszög*

Csak álltunk és ölelkeztünk a londoni Temze folyó partján.
~Istenem milyen jó érzés.~gondoltam magamban. ~Végre teljesen őszinte lehetek vele, és tudja, hogy szeretem.~
Amikor elengedett éreztem,  hogy alíg állok a lábamon.
-Ez jól esett.-mosolyogtam felé.
Ő csak bólintott, megfogta a kezemet, és megint sétálni kezdtünk.

Csönd volt. De ezúttal nem az a fajta csönd ami azért állt be, mert nem tudtunk miről beszélgetni. Ez olyan furcsa csönd volt. Olyan, mint amikor egy romantikus filmeben a szerelmes pár a tengerparton sétálnak.
Megvan! Ez olyan "Romanitkus" csönd.
Csöndben, kézen fogva sétáltunk még egy darabig, aztán vissza indultunk a kocsihoz, és akkor már beszélgetni kezdtünk.
-Szóóval... Hogyan akarjuk mi ezt közölni...ööö... Elsősorban a te családoddal?- hangsújozta ki a 'TE' szócskát.
-Hát elmegyünk hozzánk, és közlöm anyuval és Liammel.-mondtam zavarodottan.
-Nem gondolod, hogy ésszerűbb lenne szépen apránként beadagolni nekik? Hogy ne érje őket olyan váratlanul.-adta a javaslatot Zayn.
-De. Igazad van. De ha anyámmal nem is, Liammel meg kell beszélnem egyből, mert megígértem neki, hogy az ilyen dolgaimról vele fogok elsőként beszélni.-magyaráztam.
-Oké.-mondta, de közben odaértünk a kocsikhoz.
-Hát akkor... most jön a búcsú...-vettem egy mély levegőt.
Újra az a nyomasztóan kínos csönd. Megyint lesütöttem a szememet.
Egyszer csak nem éreztem Zayn kezét a kezemben. Erre felpillantottam rá, és az a keze amivel eddig az enyémet fogta, az arcomra simult.
Csöndben álltunk tovább egymás szemébe meredve, amikor Zayn arca közelíteni kezdett felém.
Éppen csak összeért az ajkunk, amikor a főút másik végéről valaki a nevemet kiabálta. Elhúztam a fejemet Zayntől, és felsóhajtottam.
-Mi vann??-mondtam halkan, és a hang felé fordultam.
Evi állt ott az út másik oldalád, és éppen átjönni készült. Lehunytam a szememet egy pillanatra, és amikor kinyitottam éppen akkor lépett le a járdáról Evi.
Hírtelen hangos motorbőgés, majd fékcsikorgás hallatszott, és egy hatalmas csattanás, és Evi már a földön is volt, előtte meg egy gyönyörű fekete Mercedes terepjáró.
-Jézus Istenem!!-ugrottam egyet, és teljes erőmből Evi felé kezdtem futni.
Amikor mellé értem nem is lassítottam, egyből térdre vágódtam, és a hátára kördítettem Evit. Zayn éppen akkor térdelt mellém, amikor megfordítottam Evit.
Az autó tulajdonosa a fejét fogva kiszállt az autójából. Nekem nem volt jobb ötletem, mint hogy ordítsak vele egy sort.
-Mit művelt maga idióta?!  Nem látta, hogy éppen átmenni készült?-ordítottam, és Zayn megnyugtatóan átkarolt.
-Nyugi Kry!-súgta nekem.
Én rápillantottam az eszméletlen Evi fejére, és csak akkor vettem észre, hogy elég rendesen ölmik belőle a vér. hírtelen megszédültem, és becsuktam a szememet, majd újra kinyitottam, de nem kellet volna, ugyanis éppen előttem volt Evi véres feje.
Akkor hallottam meg a mentőautó szirénázását, amikor másodjára is megláttam a tátongó sebet Evi fején. Az volt az egyetlen baj, hogy a vériszonyom csak akkor jutott eszembe, amikor már elájultam Evi vérétől.

~8. Fejezet : Igaz Barátok Mindörökre~

 Olyan 9 óra körül lehetett, amikor anyu jött be a szobámba. Szokásához híven kopogás nélkül.
-Te anyu! Olyan nehéz lenne kettőt koppintani az ajtón mielőtt bejössz?-kérdeztem felháborodva.
-Bocs kicsim elfelejtettem. De arra gondoltam, talán elmehetnénk valahová ma este.-vigyorgott lelkesen.
-Nem igazán van kedvem elmenni bárhova is.-Hajtottam le a fejemet.
-Akkor mihez lenne kedved drágám?-kérdezte, és leült az ágyamra, és elkezdte simogatni a hátamat.
-Meghalni!-mondtam, és a párnába dugtam a fejemet.
-Jajj kicsikém ne mondj ilyeneket kérlek! Mit tegyek, hogy jobb kedved legyen?-próbált vígasztalni...Vagy valami.
-Menj ki a szobámból.-mondtam.-Egyedül akarok lenni.-egyszer csak nem éreztem kezét a hátamon.
-Jólvan kicsim. Ha bármi van akkor lent leszek a konyhában. Ha valami kell, csak szólj.-mondta és azzal kiment.

[.............]

*Reggel 10 óra*

Kósmásan, lassan nyitogattam szemeimet, amíg az álom ki nem szállt belőle. Nyújtózkodtam, és sóhajtottam egy nagyot, és gyorsan felültem az ágyon.
Egyetlen dolog ment végig az agyamon. Viki. Tegnap egész este azon agyaltam, hogy ma fel kell hívnom, és bocsánatot kell tőle kérnem.
Azonnal felkaptam a telefonom, kikerestem Viki számát, és tárcsáztam.
-Szia Krystal.-Vette fel a telefont Viki, éppen olyan hangon, mint aki nagyon ki van akadva valamiért.
Nagy levegőt vettem, és megszólaltam.
-Szia Vikk. Nem találkozhatnánk ma? Szeretnék veled beszélni.-kérdzetem, és elég nagy bűntudatot ébresztett bennem, hogy talán miattam ilyen a hangja.
-Hát persze!-mondta, és hallottam a hangján, hogy némi kis élet költözik belé.
-Remek! Akkor délben a Starbucksban?-ajánlottam az időpontot és a helyszínt.
-Jó. Akkor délben! Szia.
-Szia!-mondtam, és letettem a telefont.
Lerontottam a nappaliba úgy ahogy voltam, csak az volt a baj, hogy elfelejtettem, hogy egyetlen bugyi van csak rajtam, és anyu és Liam lenn ültek már a nappaliban.
-Jesszus Krystal vegyél fel valamit! Nem vagyok kiváncsi a csupasz melleidre!-takatra el szemeit Liam.
-Jajj basszus!- takartam el magam gyorsan, és vissza rongyoltam a szobámba egy pólóért.
Felvettem a pólót, és visszamentem a nappaliba.
-Anyu! Ma elmegyek itthonról. Megbeszélem a dolgokat Vikivel.-Erre Liam csak felállt.
-Hugi tudom, hogy nem örültél annak amit akkor délután láttál. De úgy gondolom, hogy ezt most van itt az ideje elmondanom neked, és inkább tőlem tudd meg, mint Vikitől.-mondta.
Én csak zavarodottan néztem a bátyámra.Ő csak felsóhajtott és belekezdett a látszólag fontos mondókájába.
-Szóval az van, hogy én már egy ideje nem vagyok együtt Kate-vel. Öö... már akkor sem voltam együtt vele, amikor Vikivel volt az a kis...khmm... kalandunk. És... nagyjából azért szakítottam Kate-vel, hogy Vikivel lehessek.- vakarta a fejét zavartan Liam.
Erre a kis történetre nem voltam felkészülve. Kikerekedett szemmel álltam és még mindig Liamet bámultam.
-H...E...M...N...-dadorásztam, de nem nagyon tudtam mit mondani. Igazából azt sem tudtam mit mondjak.
Talán: "Jajj de örülök bátyuskám! Csöppet sem zavar, hogy eddig egy kukkot sem szóltál nekem erről!", vagy "Istenem de jóó!! Olyan édesek vagytok együtt!!".
Egyik sem az én stílusom. Hisztizni meg már késő. Úgy tűnik, hogy kénytelen vagyok elfogadni, hogy a bátyám és a legjobbnak hitt barátnőm átvertek, és teljesen palira vettek.
-Na jó. Csak, hogy tudd.- néztem szigorúan Liamre.- Soha nem fogom neked ezeket a húzásaidat elfelejteni, de most nem kerítek ennek túl nagy feneket, mert ami történt, az megtörtént.-mondtam, de a mondat közepén lehunytam a szememet, hogy nyugodt maradjak.
Kinyitottam a szememet, és Liam tett felém egy gyors lépést, és megölelt.
-Köszönöm Hugi. Kérlek békülj ki Vikivel! Nagyon szeret téged, és hiányzol neki.-súgta a fülembe, én pedig nem bírtam ki, hogy ne öleljem vissza. Csak a bátyám. Attól függetlenül mit tett szeretem. Szeretmen KELL.
Ő az aki 16 éve mellettem van és támogat. Kissebb-nagyobb veszekedéseink ellenére is ő a legjobb báty akit kívánhatnék magamnak. Nem is tudom mi lennék most ha ő nem lenne.
Apukánk halála óta tőle kaptam olyan szeretetet, mindtha az apám és a bátyám lenne egyben. Ha őt is elveszíteném én abba belehalnék.
Nagy levegőt vettem, és elengedtem. Ő pedig csodálkozva nézett rám.
-Te sírsz Kry?-nézett nagy kerek szemekkel.
Észer sem vette, hogy a könnyeim lefolytak az arcomon. Csak újra megöleltem, és annyit mondtam neki:
-Szeretlek Bátyus!-és még szorosabban öleltem magamhoz.
-Én is Pöttöm.-Mondta és megpuszilta a hajamat.
Elengedtük egymást és én letöröltem a könnyeket az arcomról és az órára néztem. fél 11.
Felszaladtam a szobámba készülődni. a hajamat 10 percembe telt megcsinálni, a sminkem felpakolása még 10 perc volt. Akkor készültem ki, amikor nem tudtam mit vegyek fel.
Már a fél ruhásszekrényem a szoba közepén volt, amikor megpillantottam azt a ruhát, ami ugyan már régen ki ment a divatból, én vissza tudom hozni alíg 10 perc alatt.
Kell hozzá fekete cérna, tű, olló, és a varrógépem. Tudoom kissé ósdi, hogy van otthon egy saját varrógépem, a XXI. században, de aki magának alakítja át a ruháit annak szükése van rá.
kevesebb mint 10 perc alatt készítettem egy olyan ruhát, amit még maga Coco Chanel is megirigyelt volna.
Felvettem a ruhát, és kerestem egy cipőt. Azt a cipőt vettem fel, amit a múltkor Vikivel vettünk. Neki is ugyan olyan van. Rajtam még egyszer sem volt, mert nem volt hozzá illő ruhám. Na mostmár van.
-Mentem!-mondtamm, és felkaptam a kis táskámat, és elindultam kocsival.
Éppen délre értem oda a Starbucksba. Viki már ott várt. Nagy levegőt vettem, és kiszálltam a kocsiból.
Az emberek úgy néztek felém, mintha olyan agy dolog lenne, hogy valaki egy Starbucks kávézóba megy.
Mondjuk lehet, hogy az autót nézték. Sosem értettem, hogy mi olyan érdekes egy ilyen Mercedesben. Lehet, hogy az, hogy az 16 éves lány vezeti. Hát mindegy. Gondolnak amit akarnak enegem nem érdekel.
-Szia Vikk.-mondtam amikor odaértem az asztalhot, és helyet foglaltam.
-Szia Kry.-mondta.
Láttam rajta, hogy szégyelli a történteket, és tudja, hogy Liam ma elmendott nekem mindent.
-Szóval... Beszéltem reggel Liammel, és elárult nekem egy-két dolgot. Például, hogy jártok.
-Hát igen... Ez is egy vicces történet.-mondta zavartan.
-Na jó. Vikk. Én nem azért jöttem, hogy vitázzunk, hanem hogy megbeszéljük az egészet, és tisztázzunk mindent.-pislogtam rá.
-Oké.-fújt egyet, és láttam, hogy kissé ellazul.
-Viki. ugye tudod, hogy te vagy a legjobb barátnőm?-fogtam meg a kezét.
-Igen.- mosolygott.
-Akkor azt is tudnod kell, hogy ugyan nem lesz könnyű, de megpróbálom elfelejteni neked is és Liamnek is azt, hogy eltitkoltatok előlem egy ilyen fontos dolgot.-sóhajtottam.
-Kry tudnod kell, hogy azért titkoltuk el előled, mert féltünk a válaszodtól. Féltünk attól, hogy mi lesz hogyha megtudod.-magyarázkodott.
-Értem én Vikk! Csak tudod... Nem esett jól. Igazából egy elég nagy csalódás volt nekem. De nem tudok rád haragudni,mert tudom, hogy te mindig is mellettem voltál, mellettem leszel.-könnyek szöktek a szemembe, és felálltam.
Erre ő is fel állt, mert azt hitte, hogy el akarok menni. Én csak meg álltam vele szemben, és megöleltem.
-Hiányoztál Kry!-suttogta a vállamba.
-Te is Viki!-súgtam vissza és éreztem, hogy nincs mit megbocsátanom sem neki sem a bátyámnak.
Ők csak szeretik egymást. Ennyi. Ők szeretik egymást, én meg szeretem őket. Így van ez.
De egyet biztosra veszek. Viki egy igaz barát marad.
                                                                                    Mindörökre.

~7. Fejezet : Hisztéria~

Evivel megcsináltunk egy rakat sütit, és egy tálcára tettünk magunknak néhány darabot belőle, csináltunk pop-cornt, és leültünk filmet nézni. Kb a közepénél tartott a film amikor megcsörrent a telefonom.
-Na basszus!-mondtam halkan, mialatt Evi leállította a filmet.
-Mi az?-nézett rám.
-Anyu az. Nem tudja h elmentem otthonról.
-Mondd azt neki, hogy sürgősen kellett, hogy gyere, mert valami miatt nagyon nagy szükségem volt rád, és elfelejetetted felhívni.-talált gyorsan egy nagyon ütős okot.
-Rendben.-mondtam és felvettem a telefont.-Szia anyu!
-Szia kicsim! Merre vagy?-kérdzete anyu, meglepően nyugodt hangon.
-Hát... Átjöttem kicsit Evihez.-úgy gondoltam, hogy nem lesz szükség az Evi által kitalált jó kifogásra.
-Értem. Mikor óhajtasz hazajönni?
-Nem ma az tuti.-mondtam neki durcásan.
-De hát ruhád sincs ott...-kezdte, de belevágtam mielőtt folytatta volna.
-Majd Evi kölcsön ad egy farmert meg egy pólót, és kész.-mondtam.
-Oké. Pénz van nálad?
-Anyuu!! Ne aggodalmaskodj már! És igen van. Itt van nálam a bankkártyám, meg még kb 10 font készpénz.-nyugtattam meg.
-Rendben édeském.Akkor jó szórakozást!
-Szia anyu puszi.-mondtam és letettem a telefont.
-Nézzük tovább a filmet?-kérdezte, és felkapta a távirányítót.
-Evii... De egy bunkó vagyok! Meg sem kérdeztem, hogy itt alhatok-e.-húztam össze a szemöldököm.
-Hát nem biztos, hogy ma nekem jó. Majd anyuék megmondják. Fel is hívom Anyut.-mondta, és letette a távirányítót, és a telefonhoz ment. Kb 5 percig telefonált, és leolvashatatlan érzelemmel az arcán tette le a telefont.
-Na?-kérdeztem.
-Nem engedi meg anyu. Azt mondta, hogy most kezdődött a nyári szünet, és szeretne holnap elmenni a családdal holnap Írországba.-forgatta a szemét.-Bár nem értem miért pont Írországba, mikor az úgyis közel van, de ő tudja.
-Hát jó. Akkor szerintem én másohol alszok. Kövezzenek meg, de én semmi esetre nem megyek ma haza.-mondtam unott fejjel.
-És mégis hol alszol?-kérdezte riadt szemmel.
-Megoldom nyugi. Pár telefon az egész.-mondtam, és előkaptam a mobilomat a zsebemből, és felhívtam egy másik barátnőmet, Christinát, de ő nem vette fel.
Egy csomó haveromat havtam, de mindenki vagy nyaralni volt, vagy éppen nem vette fel a telefont.
-Na jó. Úgy tűnik mégis kénytelen leszek hazamenni.-mondtam undorodó arccal.
-Sajnálom.-nézett rám Evi.
-Szerintem megyek.-mondtam, és felkaptam a cipőmet, megöleltem és megpusziltam Evit, és kiléptem az ajtón.
-Vigyázz magadra!-integetett.
Én csak vissza mosolyogtam, bár a sötétben nem hiszem, hogy sokat látott volna belőle. Bepattantam a kocsiba, és kb 120-szal hajtottam hazafelé.
Egyszer csak megáttam egy nagyon hosszú kocsisor előtt. Dugóba keveredtem. Remek! Persze hogy London legjáratlanabb útján ilyenkor van dugó! Én mázlista.
Felsóhajtottam, és gondolkozni kezdtem. Pörgött az agyam mindenen. Az egész napot újra és újra végigjátszottam az agyamban. Gondolataimból a mögöttem álló autók dudálása riasztott fel.
Láttam, hogy előttem nincs senki, így azonnal felgyorsítottam 100-ra, és elhúztam onnan. Egyenesen haza. Amikor megérkeztem beálltam a garázsba, és azon az ajtón mentem be ami a garázsból, a házba nyílik.
-Csáó!-kiáltottam ahogy beértem a nappalihoz.
-Kry! Te meg hogyhogy itthon vagy?-kérdezte anyu lepődötten.
Normálisan akartam válaszolni, de ahogy megláttam, hogy ott ül a bátyám, és mellette Viki, nem tudtam csak gusztustalan stíluban válaszolni.
-Miért talán zavarok?-kérdeztem idegesen.
-Nem kicsim dehogy is, csak úgy volt, hogy Evinél alszol nem?-nézett zavarodottan rám.
-De mégsem.-nyögtem oda neki, majd ittam egy pohár vizet, lecsaptam a poharat, és felmentem a szobámba.
Keresztbe ledőltem az ágyon, és a plafont néztem. Olyan jó csönd volt! Ezt a csendet nagy bosszúságomra kopogás törte meg. Felültem az ágyon, és flegmán kiszóltam.
-Mi van??-Viki nyitott be a szobámba, mire engem megint elöntött a düh.-Te meg mi a jó fenét akarsz itt?
-Kry kérlek hallgass meg!-kérte.
-Nem hallgatok én semmit! Undorító vagy!-éreztem, hogy nemsokára önkénetelenül is felemelem a hangom.
-Kérlek szépen! Csak annyit halgass meg, hogy mi történt amíg nem voltál itthon!-kérlelt.
-NEM!-Mostmár tényleg ordítottam.-Takarodj ki a szobámból! Látni sem bírlak!-az utolsó két szónál kicsordultak a könnyeim. Ahogy láttam Vikié is.
Viki fogta magát felállt, és odasétált az ajtómhoz. Megállt, és halkan annyit mondott:
-Sajnálom Kry. Ha hallanád az egészet, talán megértenéd.-suttogta, majd könnyes arccal kiment a szobámból.
Ahogy becsukódott az ajtó zokogni kezdtem, és elborultam az ágyamon. Megint kopogtak.
-Mi van már megint??- ezt ordítva mondtam.
-Nyugii! Hugi csak én vagyok.- Ült le mellém.
-Téged sem akarlak látni!!-mondtam arcomat a párnába temetve.
-Csak azért jöttem, mert Viki sírva szaladt el. És kiváncsi vagyok mit beszéltetek, ami így felzaklatta.-érdeklődött.
-Jajj! Kiváncsi vagy, miért sírt a drága kis szerelmed?? Tudod mit? Én meg arra vagyok kiváncsi, hogy Kate (tudod a barátnőd) tudja-e, hogy a hugod legjobb barátnőjével hemperegsz.-vágtam neki,mire ő bűnbánó arcot vágott.
-Figyelj Hugi! Ne Vikire haragudj! Ő nem tett semmit. Ő csak...-nem tudta befejezni, mert belevágtam a szavába.
-Ő csak hagyta, hogy lefektessed. Értem én. Csak nem érdekel.-mondtam, mostmár kicsit nyugodtabba, bár még mindig sík ideg voltam.
-Nem. Nem teljesen ez akartam mondani..Csak azt, hogy Viki nem tehet róla. Neki csak...túl gyenge az akaratereje, és nem tudott ellenállni, főleg, mivel amióta ti barátok vagytok, azóta bejövök neki.-nézett idétlenül.
-Aki akar az ellen tud állni!-kiáltottam- Ő nem gyenge akaraterejű. Csak szimplán beléd esett, és hagyta, hogy ágyba vidd!-ordítottam a képébe.
-Akkor értsd meg, hogy miért feküdt le velem. És éppen ezért nem az ő hibája!-mondta, de már felemelte a hangját.
-Igazad van!-sóhajtottam, majd felhúztam a lábam az ágyra.-Te voltál az aki lefektette, és kihasználtad, hogy belédszeretett.-kiabáltam, és hozzávágtam egy párnát.- Kihasználtad a legjobb barátnőmet te rohadék!-mostmár teljesen kieresztettem a hangomat.
-Hugi sajnálom.-mondta halkan.
-Ne! Ne nevezz Huginak! Azok után amiket velem, és a legjobb barátnőmmel tettél, én inkább csak egy idegennek tekintelek, akivel kénytelen vagyok egy házban élni!-kiabáltam, és már megint elbőgtem magam.
Liam nem mondott semmit, csak felállt az ágyamról, és kiballagott a szobámból. Éreztem, hogy most tényleg olyat mondtam, amit nem kellett volna. Ezzel a beszólással nagyon megbántottam.
De amit tett azt soha nem fogom neki megbocsátani. Teljesen kiakadtam, és csak ültem a szobám csöndjében, és a térdemet átölelve, halkan sírtam.

~6. Fejezet : Sokk~

~Végre itthon!!~ gondoltam amikor beléptem az ajtón.
-Hahóó!-kiabáltam miközben levettem a cipőm.
Nem jött válasz. Biztos fent vannak. Fent annyira nem hallani, ha az előszobában ordítanak egyet. Bementem a konyhába, ittam egy pohár üdítőt, és felmentem a lépcsőn.
Liam szobájának ajtaja be volt csukva. Egyszer csak furcsa kuncogást és sutyorászást hallottam. Kopogtam, és bementem Liam szobájába, és olyan dolog fogadott, amitől a hányinger kerülgetett.
A legjobb barátnőm és a bátyám ruhái a földön, ők pedig az ágyon, teljesen meztelenül, egyetlen darab takaróval eltakarva. Nem tudtam mást reagálni, csak állta, és kerekre tágult szemekkel néztem.
-Krystal!-kiáltott riadtan Liam.
-Kry!-Viki.
-H...hogy tehettétek ezt?-mondtam szánalmas hangnemben.
-Kry kérlek hallgass meg!-Szólt Viki.
-Nem hallgatok én semmit!-kiáltottam, majd könnyes szemmel lerohantam az emeletről, felkaptam a telefonomat, a pénzemet, és a kocsikulcsot, bevágódtam a kocsiba, és mentem is.
Éppen, hogy kikanyarodtam az utcánkból, zokogni kezdtem. ~Hogy tehette ezt velem a bátyám és a legjobb barátnőm?!~kérdeztem gondolatban saját magamtól.
Ekkor eszembe jutott, hogy fogalmam sincs merre megyek. Félre álltam egy gyorsétterem parkolójában, letöröltem a könnyeimet, és kikerestem a legutóbbi hívások között Zayn számát, majd tárcsáztam.
-Hallo.-Vette fel egy hang, amit nem ismertem meg. Ez biztos nem Zayn.
-Halló..ömm..Zayn Malikot keresem.-mondtam visszafogottan.
-Oh..Egy pillanat szólok neki-mondta, majd Zayn nevét kiabálta. Egyetlen percen belül Zayn vette át a telefont.
-Halló!-Zayn.
-Szia Zayn! Kry vagyok.-mondtam, és megint a sírás kerülgetett.
-Szia! Mi a baj?-kérdezte. Biztos hallotta, hogy remeg a hangom.
-Hát... Ezt inkább személyesen beszélném meg. Tudom, hogy most váltunk el, de nincs rám esetleg 1 felesleges órád?-reménykedtem, hogy igent válaszol, mert valakivel sürgősen beszélnem kell.
-Rád 1000 is.-Zayn.
-Akkor átmenjek?-kérdeztem.
-Öö..Gyere! SMS-ben elküldöm a címet.
-Okés.-motyogtam és letettem a telefont.
Beindítottam a kocsit, és jött is az SMS. Viszonylag közeli cím volt, de azért még elmentem tankolni, mivel már égett a benzinlámpa.
Kis barangolás után eljutottam Zaynék házához. Kiszálltam a kocsiból, és becsengettem. Zayn nyitott ajtót, imádnivaló mosollyal az arcán.
-Szia!-mondtam és megöleltem.
-Mi a baj?-kérdezte megint.-Gyere be és mondd el!
-Oké.-mondtam és bementem.
-Na mesélj!-húzott ki nekem egy széket az ebédlő asztalnál.
Leültem, ő pedig mellém, én pedig belekezdtem a mondandómba.
Mikor végeztem Zayn fújtatott egyet.
-Komolyan ezt tették veled?-nézett rám.
Bólintottam.
-Ez undorító, de... Nem hiszem, hogy a legjobb barátnődnek ne tudnál megbocsátani. Éppen te.
-Zayn! Nem tudod mekkora sokk volt azt látni, hogy a bátyám és a legjobb barátnőm ott hemperegnek.-ráztam meg a fejemet, a könnyeim kicsordultak, miközben Zayn hirtelen magához ölelt.
-Nyugaloom!-suttogta nyugtatón a fülembe.
-Nem akarok oda visszamenni. Nem bírnám ki, hogy ne ordítsak velük...-Szipogtam.
-Néha az a jó, ha kiengeded a gőzt. Most az lenne a legjobb ha hazamennél és ordítanál valamelyikükkel egy sort.-mosolygott féloldalasan.
-Nem. Átmegyek egy másik barátnőmhöz Evihez. Majd ott alszok nála. Holnapig lenyugszok.-mondtam, és egy zsepivel letöröltem az elkenődött szemfestékemet, és a könnyeimet.
-Nem maradsz inkább itt?-kérdezte kedvesen.
-Neem. Egyrészt nem akarok a terhedre lenni, másrészt meg Evivel úgyis régen találkoztam.-próbáltam mosolyogni.
-Oké. Te tudod.
-Telefonálok egyet.-mondtam, majd felálltam, kikerestem a névjegyzékben Evi számát, és felhívtam.
Rövid csengés után felkapta a telefont.

-Hali Kry!-kiáltott.
-Sziia Evi drága!!-mondtam neki. Próbáltam nem olyan hangon beszélni, mint akinek éppen pánikrohama van.-Nem találkozunk? Olyan régen láttam a hülye fejedet!-nevettem el magamat.
-De! Persze! Mikor?-Evi.
-Ömm...Most?-kérdeztem.
-Oké! Gyere át!-mondta.
-Rendben. Máris indulok! Addig is Szia!-mondtam és letettem a telefont.
-Na mi a helyzet?-Zayn.
-Mennem kell. Találkozok Evivel.-felvettem a kocsikulcsot és a telefonomat az asztalról.
Kimentem az ajtóig, Zayn pedig végig mellettem jött, majd kinyitotta az ajtót.
-Köszönöm-Öleltem meg hirtelen.-Mindent. Hogy meghallgattad a nyavajgásomat. Köszönöm!
Visszaölelt.
-Neked bármikor bármit meghallgatok.-mosolygott, majd eleresztettem és elindultam Evihez.
Zaynéktől bonyolultabb volt eljutni Evihez, de megoldottam, és odataláltam. Evivel még nagyoon régen megbeszéltük, hogy én oda csak úgy mehetek, mintha hazamennék, szóval csöngetés és minden nélkül kell bemennem.
Erre visszagondolva nevettem magamban. Talán tévedtem amikor Vikit részesítettem előnyben kettejük közül. Evi sosem tett volna ilyet. Fogamat csikorgatva tartottam vissza a sírást. Nem kell, hogy Evi is aggódjon, vagy valami ilyesmi.
Kiszálltam a kocsiból, és beléptem a házba.
-Sziasztook!-kiáltottam amint a lábam átérte a küszöböt.
-Krystal!-szaladt oda hozzám Evi.-Anyuék nincsenek itthon csak én.
-Evi! Jézus mióta nem láttalak! Olyan széépvagy!!-csodálkoztam el.
-Te csak ne panaszkodj! Olyan gyönyörű lettél!-vigyorgott, és jó szorosan megöleltük egymást.
-Istenem de hiányoztál!-mondtam.
-Te is nekem! Gyere már beljebb!-parancsolt rám.
-Hogy vagy?-kérdeztem, miközben levettem a cipőmet.
-Jól. Minden patent. Te hogy vagy?-kérdetett vissza.
-Hát...Most nem túl fényesen.
-Miért mi a baj?-nézett rám nagy szemekkel.
-Mindegy. Elég ha annyit mondok, hogy így, még senkire nem haragudtam.
-Csak annyit árulj el, hogy kire haragszol?
-Viki.-mondtam, mire Evi kerekre tágult szemekkel nézett.-De ne is firtassuk tovább ezt a témát.Csináljunk valami érdekeset!-mondtam, és levágódtam a kanapéra.
-Mire gondoltál 'érdekes' alatt?-kérdezte nevetve.
-Háát... Nem tudom. Találjunk ki valamit.-vigyorogtam.
-Esetleg süssünk valami sütikét.- nézett furán Evi.
-Okés. Az legalább eltereli a figyelmemet mindenről.- csaptam össze a tenyeremet, és felpattantam a kanapéról.
És nekiláttunk a sütik elkészítésének.

~5. Fejezet : Délutáni találka~

Már otthon voltunk egy napja, amikor csöngettek. Rohantam ajtót nyitni.
-Szia Kry!-kiáltott Viki.
-Vikk!-szaladtam oda hozzá és beengedtem.
-Na hogy ment a fellépés?-kíváncsiskodott.
-Liam ment helyettem. Én túl nyuszi voltam kiállni.-vigyorogtam.
-Ajj Kry! Ez hatalmas lehetőség arra, hogy híres legyél! Nem értem mi a fenének kellett elvesztegetni...-mérgelődött.
-Azért Vikk, mert én nem akarok híres lenni. És te is tudod, hogy én és a tömeg előtt éneklés két külön világ vagyunk!-magyaráztam.
Erre ő felsóhajtott.
-Igaz...-mondta majd átkarolt, és közben mosolygott.
[..............]
-Ezt nem így kell!!-okoskodott Viki, egy kép szerkesztése közben.
-De! Nézd! Ha ezt ide, ezt meg ide rakod akkor...-nem tudtam befejezni, mert megcsörrent a telefonom.
Ész nélkül vetődtem érte, hátha anyu hívott mert itthon hagyott valamit. De egy nekem ismeretlen szám volt. Megrántottam a vállamat és elcsúsztattam a "felvevés" gombot.
-Hallo?-szóltam bele.
-Helló! Krystal?-Nem ismertem fel telefonon keresztül a hangot.
-Igen. Ki az?-kérdeztem zavarodottan.
-Zaynn.-morogta, mire felcsillant a szemem.
-Zayn! Szia!
-Hogy vagy Kry?-hallottam a hangján, hogy nagyon mosolyog.
-Jól köszi. Te?
-Én is. Szóval nem megyünk el ma valahova?-kérdezte és ahogy hallottam, eléggé zavarba jött.
-Hát...Most barátnőmmel vagyok, de itt hagyhatom végülis.-heherésztem, de a szavaim hallatán Viki furcsán nézett.
-oké. Akkor hol találkozzunk? Vagy odamenjek?
-Neee. Anyám frászt kapna ha meglátná, hogy egy fiúval megyek el...-nevettem.-Találkozzunk mondjuk a... kávézónál?-alakítottam kérdéssé a kijelentésnek indult mondat végén.
-Rendben. És mondjuk fél 4-kor?-kérdezte.Rápillantottam az órára. Fél 3.
-Okés. Az nekem jó. Akkor fél 4-kor a kávézóban.-mondtam és letettem.
Nem tudom miért, de ijesztő és rejtélyes vigyorral az arcomon tettem le a telefont.
-Mi van?-kérdezte Viki unottan, miközben valami ősrégi magazinomat bújta.
-El megyek. nem baj ha itt hagylak Liammel?
-Hova mész??
-Zaynnel kávézni...Vagy valami.
-Ééértem.
-Megyek felöltözök.
Fél órán keresztül válogattam a tökéletes ruhát, és megtaláltam az ami a legcsinosabb, legmegfelelőbb. Olyan amiben bármikor bárhova elmennék. 

-Na én léptem!-kiáltottam amint leszaladtam az emeletről.
-Oké.-mondta Liam.
-Elviszem a kocsit!
-Hugi itt a kulcs.-dobta oda nekem Liam.
-Köszi!-odamentem adtam egy puszit neki és Vikinek és már mentem is.
5 perccel előbb értem a megbeszélt helyre, de Zayn már ott volt.Kiszálltam a kocsiból, és lezártam, majd odamentem a nekem háttal ülő Zaynhez.
-Buu!!-ugrottam oda hozzá, mire felpattant ijedtében, én pedig röhögni kezdtem.
-De gonosz vaagy!!-mosolygott, és magához ölelt.
-Tudom. Bocsi de ezt nem hagyhattam ki.-nevettem még mindig.
-Jólvan jólvan. Üljünk le.-mondta és eleresztett.
Jött is a pincér nő.
-Jónapot! Mit adhatok?-kérdezte közben végig Zaynt lesve.
-Khmm.. Én egy jegeskávét kérek.
-Én is egy jegeskávét.-Zayn.
-Rendben. Máris hozom.-Pincérnő.
Mikor elment csak akkor szólaltam meg.
-Te is észrevetted, hogy a pincércsaj végig téged sasolt?-vihogtam.
-Én nem azt figyeltem.-Mondta, és engem méregetett.
Kis idő múltán a pincérnő kijött a két jegeskávéval és a számlával. Elég szemebtűnő volt, hogy egy kis papírdarabra írva a blokk mellé biggyesztette a telefonszámát. Amikor megláttam csak a szememet forgattam.
Zayn kiszedte a telefonszámot a blokk mellől, és odanyújtotta a lánynak.
-Ömm... Erre nem lesz szükségem.-mondta, mire a lány elvette a fecnit, felhúzta az orrát, és elviharzott.
-Hát ez kész...-vigyorogtam.
-Elég vicces.-Zayn.
Miután megkávéztunk, és beszélgettünk, Zayn fizetett, és kimentünk a kávézóból. Eljött a könnyes búcsú ideje.
-Hát...Nagyon jó délután volt.-Mondtam, és megöleltem.
-Igen. Jót beszélgettünk..-Zayn.
-Na sziia.- motyogtam és eleresztettem.
-Szia.-mondta ő is, és mindketten elindultunk a kocsijaink felé.
Még egyszer oda integettünk egymásnak, majd beszálltam a kocsiba, és elindultam hazafelé.

~4. Fejezet : Fellépések~

[....................................]

-Hülye kis liba!-mondtam idegesen, ahogy Zayn azt a sebet fertőtlenítette amit Stephanie a tűhegyes műkörmével belém vésett.
-Nyugi Kry! Semmi baj nincs. Ami azt illeti elég szépen elintézted.-nevetett Zayn.
-Hehh... Kösz.-mondtam.
Csöndben ültem, Zayn pedig még mindig a sebemmel volt elfoglalva. Egyszer csak kopogás törte meg a csendet.
-Szabad!-Szóltam ki, és a bátyám lépett be az ajtón.
-Szia hugi!-köszönt, és próbált jó képet vágni ahhoz, hogy Zayn olyan közel van hozzám. Biztos nem látta mit csinál éppen.
-Szia Liam!-mondta, de az arcom összerándul, mert hirtelen csípést éreztem a seb helyén.
-Mi az Kry?-kérdezte riadtan.
-Áhh..Semmi csak egy kis seb.-motyogtam.
-Milyen seb?-nézett nagyot, majd odaült ahonnan látja a sebet a karomon.-Ááá basszus!-szisszent fel- Ezt meg hol szerezted?
-Verekedtem.-mondtam félmosollyal az arcomon.
-Háhh!! Az én húgom!-vigyorgott büszkén Liam- És hogy történt?-komolyodott el.
-Egy pláza macska belém véste a védjegyét.-mondtam komoly arccal Zaynre, és Liamre nézve, és mindhárman röhögni kezdtünk. Zayn befejezte a seb fertőtlenítést, és megszólalt:
-Amúúgy...-fordult Liam felé- Zayn Malik vagyok.-és kezet nyújtott.
Liam adott neki egy pacsit és vigyorogva közölte:
-Én pedig Liam Payne.-mosolygott.-Ja, és bocsi,hogy úgy...kitessékeltelek.-mondta enyhén zavartan.
Erre Zayn csak vigyorgott.
~Na ezek már most bírják egymást. Ez jóó... Még hasznomra válhat!~ gondoltam magamban.
-Apropó Viki hol van?-kérdeztem kíváncsian.
-Haza kellett mennie, mert az öccse rosszul lett.-mondta Liam.
-Jaj szegény Tommy...-sajnálkoztam.
Aztán eszembe jutott az, amin egész éjjel járt az agyam. Beszélnem kell Liammel, hogy én nem szeretnék kimenni a színpadra, és menjen ki ő. Úgyis tőle örököltem a hangomat.
-Bátyus...-keztem, de valamiért rögtön el is hallattam.
-Mi az Hugi?-nézett fel.
-Ja... öö... Kérlek szépen menj ki helyettem énekelni!-mondtam könyörgőn.
-Kry nem biztos, hogy ez így szabályszerű lenne...-húzta a száját Liam.
-Kérlek Bátyus! Megkérdezzük, és legfeljebb nemet mondanak. De te is tudod, hogy milyen lámpalázas vagyok. Jobb esetben meg sem tudnék szólalni, rosszabb esetben meg elájulok.-nyavajogtam.
-Jó... De ha beégek az a te lelkeden szárad majd!-nevetett.
-Rendben. Ezt a "hatalmas" kockázatot vállalom.-mondtam és közben rá kacsintottam.-Akkor elmegyünk megkérdezni, hogy cserélhetnénk-e?-kérdeztem.
-Ja. Menjünk.-pattant fel a székről.
-Zayn jössz te is?-fordultam vissza felé.
-Hát..Mehetek.-mosolygott, majd ő is fel állt, és elindultunk a földszintre, a regisztrációs pulthoz.
Amikor leértünk a belépőnket felmutatva átvágtunk a 100 méteres soron.
-Jónapot! Miben segíthetek? Látom már van belépőjük.-mosolygott kedvesen a pultos nő.
-Helló! Azt szeretnénk megkérdezni, hogy lehetséges-e, hogy helyettem a bátyám induljon. Tudja borzasztó lámpalázam van, és hála az égnek tőle örököltem a hangomat.-mondtam gyorsan.
-Persze! Kérem diktálja a maga és a bátyja adatait.
Elmondtam neki mindent, majd belépőt kellett cserélnem Liammel, és mehettünk is vissza.Pont akkor mentek Zayn öltözőjéhez amikor jött egy hölgy, hogy mennie kell Zaynnek énekelni.
Én és Liam elkísértük Zaynt.
-Ügyes leszel!-nyugtattam meg amikor láttam, hogy remeg az idegességtől.
-Aha...Biztos.-dadogta nyugtalanul.
-Tudod mit?-mondtam, és levettem az egyik karkötőmet. Ez legyen rajtad! Nekem is szerencsét hozott neked is szerencsét fog hozni.-mosolyogtam, és közben rátettem a karkötőt a csuklójára.
Egy aranykarkötő volt, és még apukámtól kaptam a felvételi vizsgámra. És szerencsét hozott, mert felvettek az ország legjobb középsulijába.
-Köszönöm!-mondta majd homlokon puszilt. Én is adtam neki egy puszit az arcára, és elindult felfelé a színpadra.
Zayn remekül énekelt. Feszülten vártam a mentorok szavazatát. Mind a négyen egy hatalmas igennel szavaztak és Zayn óriásit ugrott örömében.
Lejött a színpadról én pedig rögtön a karjába ugrottam.
-Megcsináltad Zayn!!-rikkantottam boldogan.
-Nélküled nem ment volna.-ölelt erősen magához.-Ha nem adod oda ezt a karkötőt nem megy!Nagyon köszönöm!-hálálkodott.
-Ilyen hanggal anélkül is ment volna.-vigyorogtam.
Visszamentünk, ezúttal Liam öltözőjébe. Kb fél óráig beszélgettünk aztán egy nő kopogott, hogy menjen ki Liam. Én természetesen kikísérte, és Zayn is jött arra hivatkozva, hogy ha mér mi is ott voltunk amikor ő ment ki akkor neki is ott kéne lennie amikor Liam megy ki.
-Sok sikert Bátyus!-suttogtam a fülébe és megpusziltam, majd felment a színpadra.
Elénekelte amit el kellett, és feszülten vártuk, hogy mit mondatan a mentorok, majd mikor Liamnek is mind a négyen igent mondtak, Liam lejött a színpadról.
-SIKERÜLT!!!-ordított torka szakadtából Liam amikor odaért hozzánk, majd mindkettőnket átlölelt.
[............]
Már egy ideje én és Liam a mi öltözőnkben voltunk,amikor Liam megszólalt :
-Menjünk szerintem.-és felállt.
-Oké. De én még átmegyek Zaynhez és elköszönök. A bejárat előtt várj meg kérlek!-mondtam, majd felkaptam a cuccaimat, kimentem, és Zayn öltözője felé vettem az irányt.
Amikor odaértem illedelmesen bekopogtam, és vártam a választ.
-Tessék!-hallatszott bentről, mire én rögtön beléptem.
Zayn is épp készülődött.
-Csak azért jöttem, mert mi most megyünk, és gondoltam elköszönök.-mosolyogtam szomorúan.
-Aha...-sóhajtott.- Ööö... Várj! Megadod a számod? Csak mert elmehetnénk valamelyik nap mondjuk kávézni egyet, vagy valami.-nézett nagy szemekkel.
-De persze!-mondtam, majd elővettem egy papírdarabot és egy tollat, és leírtam neki.-Tessék.-Odaadtam neki a papírt.
-Köszi.-somolygott, mire én megöleltem ahogy csak bírtam, ő pedig visszaölelt.
-Nagyon megszerettelek ez alatt a két nap alatt Zayn.-suttogtam.
-Én is Kry. Én is.-mondta, majd elengedtem.
-Mennem kell...-sóhajtottam.-Akkor majd még találkozunk.- mondtam neki halkan, és kimentem a szobából.
A hazafelé úton végig nagyon csöndben voltam. Csak az utat figyeltem, és gondolkoztam. Gondolkoztam, hogyan tovább.

~3. Fejezet : Bonyodalmak~

Remek! Ennek is ilyenkor kell ide jönnie?
-Krystal...-kiáltotta, de amint meglátta, hogy ott van velem egy fiú ledermedt.
Liamnek az néha rossz és néha jó tulajdonsága, hogy nagyon védelmező típus. Velem kapcsolatban meg pláne. Ha egyetlenszer is a fiú barátaimon kívül más fiú jött a közelembe, már rossz szemmel nézett rá.
De talán már más meglátásai vannak ezzel a fiú témában.
-Hugi ki ez a gyerek?-Kérdezte. Nem...Tuti nincsenek más meglátásai.
-Ja ő?-böktem Zayn felé.-Ő csak egy barátom.Zayn.-mosolyogtam bájosan.-Tegnap találkoztunk, és nagyon jóba vagyunk-vigyorogtam.
Lehet, hogy egy kicsit túlzásba vittem a vigyorgást, mert Liam egy kicsit ideges lett.
-É-értem..-mondta.-Szerintem rohadtul gyorsan takarodj ki innen!-mondta Zaynre nézve,és hallatszott,hogy próbál nyugodt hangot megütni.
Én kerekre tágult szemekkel néztem.Ahogy Zayn ki viharzik a szobából.
-Te meg mi a fenét művelsz??-kiabáltam rá.
-Te elhiszed,hogy ez a gyerek csak haverkodni akar??-kérdezte.
-Mi van ha nem? Akkor sem kell így beszélni!-kezdtem kiosztani.
-Nem fogok egy ilyen srácot a közeledbe engedni.-mondta egyre idegesebben.
-Ajj Liam!! 16 éves vagyok nem pedig 6!-vetettem a szemére.
-De gondolom te sem örülnél, hogyha körülöttem hemzsegne mindenféle nőcske.
-Miért mondod ezt feltételes módban? Nem feltételes mód, hanem kijelentő mód. Helyesbítve: Én sem örülök, hogy mindenféle nőcske hemzseg körülötted.-javítottam ki.
-Nem értem miről beszélsz Krystal. Nekem ott van a barátnőm Kate, és semmi több.-vitatkozott.
-Jaa.. Persze semmi több. Csak Kate háta mögött még vagy 5 lányt szédítesz.
-Ez csak az én dolgom!-kiáltott rám idegesen.
-De ez rohadtul igazságtalan! Te kétnaponta más lányt viszel haza, engem meg még csak meg sem közelíthetnek a fiúk.-idegesekedtem.
-De én idősebb vagyok mint te.
-Egyetlen évvel Liam! Az még nem a világ vége...-Forgattam a szemeimet.
-De akkor is a húgom vagy, és kötelességem téged mindentől megvédeni.-Liam.
-Liam én ezt értem. De már lassan felnőtt vagyok. Úgy érzem, hogy ideje lenne önállóan döntéseket hoznom.-vontam össze a szemöldökömet.
-Kry...-sóhajtott.-Na jó. Ígérem, hogy mostantól hagyom, hogy kissé önállóbb legyél, és egyedül is hozz döntéseket.-nézett lemondó arccal.-De majd kérdezz meg engem bizonyos...ööö..dolgokról.-nézett rám jelentőségteljesen.
-Rendben bátyus...Majd ha odáig eljutok akkor te leszel az első akivel ilyesmiről beszélni fogok!-nevettem, majd megöleltem.-Akármennyire is idegesítenek a védelmező ösztöneid, te vagy a legjobb bátty a világon!-mosolyogtam.
-Köszi hugi. Te pedig... Akármennyire is elegem van a nyavajgásodból, és a makacsságodból, nagyon jó kishug vagy.-heherészett.
-Akkor mostantól semmi bajod nem lesz Zaynnel ugye?-kérdeztem, mire ő alsó ajkát kezdte harapdálni.-Leeyum!! Kérlek!
-Na jó. Oké Kry.-ment bele végül a szemét forgatva.
-Juhhu! Köszi!-Tapsikoltam, majd puszit nyomtam az arcára, és elindultam az ajtó felé.
-Héhéhéé! Hova mész hugi?-nézett rám nagy szemekkel.
-Ja, csak Zaynhez. Zayn öltözőjébe... itt leszek még ma nyugi. Amúgy a 163-as öltözőben vagyok ha kellenék. Na puszi!-mondtam, majd kiléptem az öltözőből.
[.............................................]

-Nem megyünk el valahová?-kérdezte Zayn halkan.
-Nem lehet. Te is tudod, hogy bármelyik percben kihívhatnak egyikünket.-magyaráztam.
-Ha nem találnak az öltözőben akkor a telefont is használják...-nézett rám ravaszul.
-Zaaayn...-kuncogtam.-Jólvan... Menjünk-Egyeztem bele.
-Akkor menjünk!-mondta, és el indultunk a lift felé.
Mikor leértünk a büféhez egyetlen asztalt találtunk csak üresen. Ledobtam oda a táskámat, és mentem is Zaynnel.
-Mit kérsz?-kérdezte kedvesen.
-Öö.. Egy Hamburgert, meg... egy kólát kérek!-mondtam.
Zayn leadta a rendelést, majd visszamentünk a helyünkre, leültünk és vártuk a kaját.Egyszer csak Zayn riadtan nézett át a mellettünk lévő asztalhoz.
-Mi a baj?-pillantottam rá.
-Basszus! az a lány a volt barátnőm. Totál zizi a csaj... Még mindig zaklat meg minden.-forgatta a szemét.
-Mit akarsz tenni? Meg futamodsz?-vetettem fel.
-Nem. Jobbat találtam ki.-mondta, majd furcsa mosoly áradt szét az arcán.
-Éspedig?-néztem rá vissza gyanakodva.
Ő csak rám kacsintott és megfogta az asztalon lévő kezemet, mielőtt én bármit is felfogtam volna a dolgokból.
-Mit művelsz??-suttogtam.
-Kérlek! Ha ide jön úgy kell tenned, mintha együtt lennénk. Oké?-kérdezte.
-Na jó!-Mentem bele a játékba szemforgatva.
Már egy ideje ültünk, amikor a lány oda kiabált Zaynnek:
-Zaayn!! Te vagy az??-És közben felénk tartott.Amint meghallottam a lány hangját kirázott a hideg. Tipikus hisztis "Én vagyok a királylány" típus. Blee....
-Helló Stephanie.-köszönt Zayn visszafogottan és megszorította a kezemet.
-Szia.-nézett rám.-Te meg ki vagy?-kérdezte undorítóan flegma hangnemben.
-Khmm... Csáó. Én Zayn barátnője vagyok.Krystal Payne.-Vetettem elé ugyanolyan flegmára véve a hangnemet.
-Igen?-nézett Zaynre merően.
-Igen.-Válaszoltam én Zayn helyett.
Ekkor megjött a pincérnő és hozta a kaját. Letette elénk.
-Köszönjük!-Mondtuk majdnem egyszerre Zaynnel.
-Öö..Stephanie! Megengeded, hogy ketten ebédeljünk Zaynnel?-Kérdeztem megint csak flegmán.-Vagy esetleg maradnál, hogy még feltűnőbben nyomulj a barátomra?-kérdeztem flegma vigyorral az arcomon.
-Mekkora egy rohadék vagy!!-nyávogta.
-Te tapadsz úgy szegény Zaynre, mint egy tapadókorong. Nem veszed észre, hogy utál téged és elege van belőled?! -mondtam teljes nyugalommal.
Stephanie szeme kitágult, és látszott rajta, hogy komoly gondokkal küszködik. Megfogta a felkaromat, és felrángatott a székemről, majd adott egy (megjegyzem elég gyengusz) pofont.
Erre felment bennem a pumpa és visszaütöttem. Csak én nem tenyérrel és nem olyan kis erővel. Majdnem teljes erőmből ökölbeszorított kézzel egy jól irányzott ütéssel pofán vágtam.
Kissé megrogyott a térde, és a szemét könnyek öntötték el, de nekem ugrott. A hajamat célozta meg.Úgy verekedett mint valami kiscica. Fogtam leszedtem a kezét a hajamról, és megint ütöttem.
Ezúttal gyomorszájra céloztam.Kiugrott az öklöm elől, de megragadtam a haját, és ezúttal rúgtam. Megint gyomorszájon. Letérdelt,én pedig eleresztettem, mire Zayn hátulról lefogott.
-Eressz el!!-Kapálóztam Zayn karjaiban.-Engedj el!
-Nyugi Kry!Shh..!-nyugtatott Zayn.
-Legközelebb kinyírlak dögölj meg!-kiabáltam oda Stephanie-nak.
Zayn visszavitt engem az öltözőjébe.

~2. Fejezet : A csók~

Kb 2 percig ölelkeztünk, aztán eleresztettük egymást.
-Khm... Szóval Milyen éjszakád volt?-kérdezte.
-Remek. Alig tudtam el aludni a fejfájástól.-húztam a számat.
-Annyira bűntudatom van, hogy miattam történt veled ez... Ha nem rohanok mint valami félkegyelmű, akkor most...- A szájára tapasztottam a kezemet, úgy csitítottam el.
-Nem kell, hogy bűntudatod legyen! Már minden rendben. Ne aggódj ezen a kis semmiségen.-nyugtattam meg, majd levettem a kezem a szájáról.
-Mikor mész ki a színpadra?-kíváncsiskodott.
-Még nem tudom. még a sorszámomat sem kaptam meg.-fújtattam.
Ekkor kopogásra lettünk figyelmesek. Zayn kikiabált:
-Szabad!-És belépett egy 50 körüli nő.
-Jónapot.-Köszönt és láttam hogy ő is Zayn testét bámulja, mire engem valamiért furcsa érzés öntött el, oda mentem Zayn mellé megfogtam a kezét, és elé álltam. Éreztem Zayn bőrén, hogy érintésemtől, megremegett.
A nő rögtön levette a szemét Zaynről, és a tekintetét rám emelte, majd Zayn arcára emelte.
-Elnézést, csak a sorszámot hoztam. Zayn Maliknak.-és odanyújtott egy öntapadós címkét amire 5 szám volt ráírva.
-Hölgyem! Ööö... A Krystal Payne-nek szóló sorszám nincs véletlenül magánál?-kérdeztem.
-De. Miért elviszi neki?-kérdezett vissza.
-Nem... Én vagyok Krystal Payne.-mondtam, majd bájosan megvillantottam a fogsoromat.
-Rendben.-és nekem is odaadta a sorszámomat, majd sarkon fordult, és kiment a szobából. Én elengedtem Zayn kezét, és felé fordultam.
-Ez meg mi volt Krystal?-Nézett rám kikerekedett szemekkel.
-Fogalmam sincs... Amikor megláttam hogy az a nő úgy bámul téged, valamit éreztem és nem bírtam ki hogy nem menjek oda.- magyaráztam neki.
-Nem ismételhetnénk meg még egyszer ezt a kézmegfogós részletet?-kérdezte halkan, majd közelebb húzott magához. Elveszettem a fonalat, ahogy megéreztem leheletének és bőrének illatát.
Megfogtam az egyik karját és a derekamra tettem, majd továbbra is mélyen egymás szemébe nézve ajkunk közeledni kezdett egymás felé. Szabad kezem a vállán pihent, és most lecsúsztattam a karján, és összekulcsoltuk ujjainkat.
Ajkainkat már csak egy hajszálnyi távolság választotta el, amikor Viki se szó, se beszéd beállított. én hirtelen odafordultam hozzá, és gyilkos pillantást vetettem rá.
-Jézusom! Bocsánat! Krystal sajnálom nem akartam...-pillantásommal elcsitítottam.
-Megtennéd, hogy visszamész az öltözőbe Viki?-kértem ideges hangon.
Viki nem mondott semmit, csak kihátrált, és becsukta az ajtót.
Felsóhajtottam, és elengedtem Zayn kezét, de ő újra megfogta, és még jobban magához húzott. Egyszer csak ajkát az enyémre nyomta. Én meglepődötten viszonoztam csókját.
Amikor befejeztük a csókot, felsóhajtott, és rám nézett.
-Ez fantasztikus volt.-mondta halkan a visszafogott izgalomtól csillogó szemmel és rám mosolygott.
Nagyot néztem, és megbotránkoztam saját magamon. Hogy tehettem ezt?!
-Ezt nem lett volna szabad!-suttogtam, miközben lehunyt szemmel lassan ingattam a fejemet.
Két ujjával felemelte az államat, és megvárta míg belenézek a szemébe.
-Zayn!-szóltam rá halkan amikor ajka megint közelített felém.-Ne csináld kérlek szépen!-kértem, majd felkaptam a táskám, és kiszaladtam a szobából.
Visszamentem az én öltözőmbe, ledobtam a táskám, és könnyekkel küszködve leültem és néztem magam elé.
Viki gondolom lent volt a büfében és evett valamit, mert a szobában rajtam kívül senki nem  tartózkodott. Rápillantottam az órára. Még csak reggel fél 10 van.
Belenéztem a tükörbe, és észrevetten, hogy a könnyeim kiszabadultak a szememből, és csöndesen végigfolytak arcomon.

*Fél órával később*

  Viki még mindig nem jött vissza, én pedig még mindig ugyan ott ültem ahol kb 30 perccel ez előtt. Ekkor berontott Viki, fülig érő szájjal.
-Sziia!-köszönt vidáman- Mi újság?-kérdezte.
De én nem válaszoltam neki. Igazából annyira belemerültem a gondolataimba, hogy fel sem tűnt, hogy hozzám beszél.
-Héé! Kry mi a baj??-szaladt oda hozzám, amikor meglátta könny áztatta arcomat.
-Jajj! Semmi...Bocsi, csak elábrándoztam.-mentegetőztem bénán.
-És ezért vagy csupa könny... Olyan furi vagy mostanság Kry!-biggyesztgette ajkát Viki.
Nem akartam nekiállni magyarázkodni, ezért inkább rá mosolyogtam, és elfordultam.
-Khmm...Amúúúgy... Mit csináltatok azzal a fiúval amikor benyitottam rátok?-kérdezte felvont szemöldökkel.
Felsóhajtottam.
-Egy kicsit... beszélgettünk és... megfogta a kezemet. De semmi több nem történt. Komolyan!-Hazudtam dadogva.
-Na jó... Most úgy teszek, mintha elhinném. De az az ici-pici bökkenő van a dologban, hogy hogy nekem te nem tudsz hazudni. Túlságosan régóta ismerlek ahhoz, hogy ilyen könnyen átverhess.
Szóval, úgy teszek, mintha elhinném, de tudom hogy nem csak ennyi történt.-vigyorgott Viki.
-Jólvan Vikk.-mondtam, de épp hogy végeztem az utolsó szóval, valaki kopogtatott.-Szabad!- kiáltottam ki.
Nagy meglepetésemre Zayn lépett be az ajtón, leolvashatatlan érzelemmel az arcán.Nem szólt semmit, csak csöndben állt.Végül Viki törte meg a csendet.
-Na jóó... ööö...Én szerintem elmegyek valahova...-Mondta lassan, majd felém fordult, hogy Zayn ne lássa az arcát, rám kacsintott és ki ment.
-Minek jöttél ide?-kérdeztem.
-Figyelj Krystal! Nem akartalak megcsókolni, csak... Elragadott a pillanat heve, és nem tudtam mit csinálok.-hadarta.
-Zayn! ne kér bocsánatot olyanért amit nem tettél meg kérlek!-kérleltem, érre ő zavartan nézett rám.
-Mi? De hát megtettem. Megcsókoltalak...-kezdte mondani, de ekkor berontott a bátyám Liam.