Olyan 9 óra körül lehetett, amikor anyu jött be a szobámba. Szokásához híven kopogás nélkül.
-Te anyu! Olyan nehéz lenne kettőt koppintani az ajtón mielőtt bejössz?-kérdeztem felháborodva.
-Bocs kicsim elfelejtettem. De arra gondoltam, talán elmehetnénk valahová ma este.-vigyorgott lelkesen.
-Nem igazán van kedvem elmenni bárhova is.-Hajtottam le a fejemet.
-Akkor mihez lenne kedved drágám?-kérdezte, és leült az ágyamra, és elkezdte simogatni a hátamat.
-Meghalni!-mondtam, és a párnába dugtam a fejemet.
-Jajj kicsikém ne mondj ilyeneket kérlek! Mit tegyek, hogy jobb kedved legyen?-próbált vígasztalni...Vagy valami.
-Menj ki a szobámból.-mondtam.-Egyedül akarok lenni.-egyszer csak nem éreztem kezét a hátamon.
-Jólvan kicsim. Ha bármi van akkor lent leszek a konyhában. Ha valami kell, csak szólj.-mondta és azzal kiment.
[.............]
*Reggel 10 óra*
Kósmásan, lassan nyitogattam szemeimet, amíg az álom ki nem szállt belőle. Nyújtózkodtam, és sóhajtottam egy nagyot, és gyorsan felültem az ágyon.
Egyetlen dolog ment végig az agyamon. Viki. Tegnap egész este azon agyaltam, hogy ma fel kell hívnom, és bocsánatot kell tőle kérnem.
Azonnal felkaptam a telefonom, kikerestem Viki számát, és tárcsáztam.
-Szia Krystal.-Vette fel a telefont Viki, éppen olyan hangon, mint aki nagyon ki van akadva valamiért.
Nagy levegőt vettem, és megszólaltam.
-Szia Vikk. Nem találkozhatnánk ma? Szeretnék veled beszélni.-kérdzetem, és elég nagy bűntudatot ébresztett bennem, hogy talán miattam ilyen a hangja.
-Hát persze!-mondta, és hallottam a hangján, hogy némi kis élet költözik belé.
-Remek! Akkor délben a Starbucksban?-ajánlottam az időpontot és a helyszínt.
-Jó. Akkor délben! Szia.
-Szia!-mondtam, és letettem a telefont.
Lerontottam a nappaliba úgy ahogy voltam, csak az volt a baj, hogy elfelejtettem, hogy egyetlen bugyi van csak rajtam, és anyu és Liam lenn ültek már a nappaliban.
-Jesszus Krystal vegyél fel valamit! Nem vagyok kiváncsi a csupasz melleidre!-takatra el szemeit Liam.
-Jajj basszus!- takartam el magam gyorsan, és vissza rongyoltam a szobámba egy pólóért.
Felvettem a pólót, és visszamentem a nappaliba.
-Anyu! Ma elmegyek itthonról. Megbeszélem a dolgokat Vikivel.-Erre Liam csak felállt.
-Hugi tudom, hogy nem örültél annak amit akkor délután láttál. De úgy gondolom, hogy ezt most van itt az ideje elmondanom neked, és inkább tőlem tudd meg, mint Vikitől.-mondta.
Én csak zavarodottan néztem a bátyámra.Ő csak felsóhajtott és belekezdett a látszólag fontos mondókájába.
-Szóval az van, hogy én már egy ideje nem vagyok együtt Kate-vel. Öö... már akkor sem voltam együtt vele, amikor Vikivel volt az a kis...khmm... kalandunk. És... nagyjából azért szakítottam Kate-vel, hogy Vikivel lehessek.- vakarta a fejét zavartan Liam.
Erre a kis történetre nem voltam felkészülve. Kikerekedett szemmel álltam és még mindig Liamet bámultam.
-H...E...M...N...-dadorásztam, de nem nagyon tudtam mit mondani. Igazából azt sem tudtam mit mondjak.
Talán: "Jajj de örülök bátyuskám! Csöppet sem zavar, hogy eddig egy kukkot sem szóltál nekem erről!", vagy "Istenem de jóó!! Olyan édesek vagytok együtt!!".
Egyik sem az én stílusom. Hisztizni meg már késő. Úgy tűnik, hogy kénytelen vagyok elfogadni, hogy a bátyám és a legjobbnak hitt barátnőm átvertek, és teljesen palira vettek.
-Na jó. Csak, hogy tudd.- néztem szigorúan Liamre.- Soha nem fogom neked ezeket a húzásaidat elfelejteni, de most nem kerítek ennek túl nagy feneket, mert ami történt, az megtörtént.-mondtam, de a mondat közepén lehunytam a szememet, hogy nyugodt maradjak.
Kinyitottam a szememet, és Liam tett felém egy gyors lépést, és megölelt.
-Köszönöm Hugi. Kérlek békülj ki Vikivel! Nagyon szeret téged, és hiányzol neki.-súgta a fülembe, én pedig nem bírtam ki, hogy ne öleljem vissza. Csak a bátyám. Attól függetlenül mit tett szeretem. Szeretmen KELL.
Ő az aki 16 éve mellettem van és támogat. Kissebb-nagyobb veszekedéseink ellenére is ő a legjobb báty akit kívánhatnék magamnak. Nem is tudom mi lennék most ha ő nem lenne.
Apukánk halála óta tőle kaptam olyan szeretetet, mindtha az apám és a bátyám lenne egyben. Ha őt is elveszíteném én abba belehalnék.
Nagy levegőt vettem, és elengedtem. Ő pedig csodálkozva nézett rám.
-Te sírsz Kry?-nézett nagy kerek szemekkel.
Észer sem vette, hogy a könnyeim lefolytak az arcomon. Csak újra megöleltem, és annyit mondtam neki:
-Szeretlek Bátyus!-és még szorosabban öleltem magamhoz.
-Én is Pöttöm.-Mondta és megpuszilta a hajamat.
Elengedtük egymást és én letöröltem a könnyeket az arcomról és az órára néztem. fél 11.
Felszaladtam a szobámba készülődni. a hajamat 10 percembe telt megcsinálni, a sminkem felpakolása még 10 perc volt. Akkor készültem ki, amikor nem tudtam mit vegyek fel.
Már a fél ruhásszekrényem a szoba közepén volt, amikor megpillantottam azt a ruhát, ami ugyan már régen ki ment a divatból, én vissza tudom hozni alíg 10 perc alatt.
Kell hozzá fekete cérna, tű, olló, és a varrógépem. Tudoom kissé ósdi, hogy van otthon egy saját varrógépem, a XXI. században, de aki magának alakítja át a ruháit annak szükése van rá.
kevesebb mint 10 perc alatt készítettem egy olyan ruhát, amit még maga Coco Chanel is megirigyelt volna.
Felvettem a ruhát, és kerestem egy cipőt. Azt a cipőt vettem fel, amit a múltkor Vikivel vettünk. Neki is ugyan olyan van. Rajtam még egyszer sem volt, mert nem volt hozzá illő ruhám. Na mostmár van.
-Mentem!-mondtamm, és felkaptam a kis táskámat, és elindultam kocsival.
Éppen délre értem oda a Starbucksba. Viki már ott várt. Nagy levegőt vettem, és kiszálltam a kocsiból.
Az emberek úgy néztek felém, mintha olyan agy dolog lenne, hogy valaki egy Starbucks kávézóba megy.
Mondjuk lehet, hogy az autót nézték. Sosem értettem, hogy mi olyan érdekes egy ilyen Mercedesben. Lehet, hogy az, hogy az 16 éves lány vezeti. Hát mindegy. Gondolnak amit akarnak enegem nem érdekel.
-Szia Vikk.-mondtam amikor odaértem az asztalhot, és helyet foglaltam.
-Szia Kry.-mondta.
Láttam rajta, hogy szégyelli a történteket, és tudja, hogy Liam ma elmendott nekem mindent.
-Szóval... Beszéltem reggel Liammel, és elárult nekem egy-két dolgot. Például, hogy jártok.
-Hát igen... Ez is egy vicces történet.-mondta zavartan.
-Na jó. Vikk. Én nem azért jöttem, hogy vitázzunk, hanem hogy megbeszéljük az egészet, és tisztázzunk mindent.-pislogtam rá.
-Oké.-fújt egyet, és láttam, hogy kissé ellazul.
-Viki. ugye tudod, hogy te vagy a legjobb barátnőm?-fogtam meg a kezét.
-Igen.- mosolygott.
-Akkor azt is tudnod kell, hogy ugyan nem lesz könnyű, de megpróbálom elfelejteni neked is és Liamnek is azt, hogy eltitkoltatok előlem egy ilyen fontos dolgot.-sóhajtottam.
-Kry tudnod kell, hogy azért titkoltuk el előled, mert féltünk a válaszodtól. Féltünk attól, hogy mi lesz hogyha megtudod.-magyarázkodott.
-Értem én Vikk! Csak tudod... Nem esett jól. Igazából egy elég nagy csalódás volt nekem. De nem tudok rád haragudni,mert tudom, hogy te mindig is mellettem voltál, mellettem leszel.-könnyek szöktek a szemembe, és felálltam.
Erre ő is fel állt, mert azt hitte, hogy el akarok menni. Én csak meg álltam vele szemben, és megöleltem.
-Hiányoztál Kry!-suttogta a vállamba.
-Te is Viki!-súgtam vissza és éreztem, hogy nincs mit megbocsátanom sem neki sem a bátyámnak.
Ők csak szeretik egymást. Ennyi. Ők szeretik egymást, én meg szeretem őket. Így van ez.
De egyet biztosra veszek. Viki egy igaz barát marad.
Mindörökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése