~6. Fejezet : Sokk~

~Végre itthon!!~ gondoltam amikor beléptem az ajtón.
-Hahóó!-kiabáltam miközben levettem a cipőm.
Nem jött válasz. Biztos fent vannak. Fent annyira nem hallani, ha az előszobában ordítanak egyet. Bementem a konyhába, ittam egy pohár üdítőt, és felmentem a lépcsőn.
Liam szobájának ajtaja be volt csukva. Egyszer csak furcsa kuncogást és sutyorászást hallottam. Kopogtam, és bementem Liam szobájába, és olyan dolog fogadott, amitől a hányinger kerülgetett.
A legjobb barátnőm és a bátyám ruhái a földön, ők pedig az ágyon, teljesen meztelenül, egyetlen darab takaróval eltakarva. Nem tudtam mást reagálni, csak állta, és kerekre tágult szemekkel néztem.
-Krystal!-kiáltott riadtan Liam.
-Kry!-Viki.
-H...hogy tehettétek ezt?-mondtam szánalmas hangnemben.
-Kry kérlek hallgass meg!-Szólt Viki.
-Nem hallgatok én semmit!-kiáltottam, majd könnyes szemmel lerohantam az emeletről, felkaptam a telefonomat, a pénzemet, és a kocsikulcsot, bevágódtam a kocsiba, és mentem is.
Éppen, hogy kikanyarodtam az utcánkból, zokogni kezdtem. ~Hogy tehette ezt velem a bátyám és a legjobb barátnőm?!~kérdeztem gondolatban saját magamtól.
Ekkor eszembe jutott, hogy fogalmam sincs merre megyek. Félre álltam egy gyorsétterem parkolójában, letöröltem a könnyeimet, és kikerestem a legutóbbi hívások között Zayn számát, majd tárcsáztam.
-Hallo.-Vette fel egy hang, amit nem ismertem meg. Ez biztos nem Zayn.
-Halló..ömm..Zayn Malikot keresem.-mondtam visszafogottan.
-Oh..Egy pillanat szólok neki-mondta, majd Zayn nevét kiabálta. Egyetlen percen belül Zayn vette át a telefont.
-Halló!-Zayn.
-Szia Zayn! Kry vagyok.-mondtam, és megint a sírás kerülgetett.
-Szia! Mi a baj?-kérdezte. Biztos hallotta, hogy remeg a hangom.
-Hát... Ezt inkább személyesen beszélném meg. Tudom, hogy most váltunk el, de nincs rám esetleg 1 felesleges órád?-reménykedtem, hogy igent válaszol, mert valakivel sürgősen beszélnem kell.
-Rád 1000 is.-Zayn.
-Akkor átmenjek?-kérdeztem.
-Öö..Gyere! SMS-ben elküldöm a címet.
-Okés.-motyogtam és letettem a telefont.
Beindítottam a kocsit, és jött is az SMS. Viszonylag közeli cím volt, de azért még elmentem tankolni, mivel már égett a benzinlámpa.
Kis barangolás után eljutottam Zaynék házához. Kiszálltam a kocsiból, és becsengettem. Zayn nyitott ajtót, imádnivaló mosollyal az arcán.
-Szia!-mondtam és megöleltem.
-Mi a baj?-kérdezte megint.-Gyere be és mondd el!
-Oké.-mondtam és bementem.
-Na mesélj!-húzott ki nekem egy széket az ebédlő asztalnál.
Leültem, ő pedig mellém, én pedig belekezdtem a mondandómba.
Mikor végeztem Zayn fújtatott egyet.
-Komolyan ezt tették veled?-nézett rám.
Bólintottam.
-Ez undorító, de... Nem hiszem, hogy a legjobb barátnődnek ne tudnál megbocsátani. Éppen te.
-Zayn! Nem tudod mekkora sokk volt azt látni, hogy a bátyám és a legjobb barátnőm ott hemperegnek.-ráztam meg a fejemet, a könnyeim kicsordultak, miközben Zayn hirtelen magához ölelt.
-Nyugaloom!-suttogta nyugtatón a fülembe.
-Nem akarok oda visszamenni. Nem bírnám ki, hogy ne ordítsak velük...-Szipogtam.
-Néha az a jó, ha kiengeded a gőzt. Most az lenne a legjobb ha hazamennél és ordítanál valamelyikükkel egy sort.-mosolygott féloldalasan.
-Nem. Átmegyek egy másik barátnőmhöz Evihez. Majd ott alszok nála. Holnapig lenyugszok.-mondtam, és egy zsepivel letöröltem az elkenődött szemfestékemet, és a könnyeimet.
-Nem maradsz inkább itt?-kérdezte kedvesen.
-Neem. Egyrészt nem akarok a terhedre lenni, másrészt meg Evivel úgyis régen találkoztam.-próbáltam mosolyogni.
-Oké. Te tudod.
-Telefonálok egyet.-mondtam, majd felálltam, kikerestem a névjegyzékben Evi számát, és felhívtam.
Rövid csengés után felkapta a telefont.

-Hali Kry!-kiáltott.
-Sziia Evi drága!!-mondtam neki. Próbáltam nem olyan hangon beszélni, mint akinek éppen pánikrohama van.-Nem találkozunk? Olyan régen láttam a hülye fejedet!-nevettem el magamat.
-De! Persze! Mikor?-Evi.
-Ömm...Most?-kérdeztem.
-Oké! Gyere át!-mondta.
-Rendben. Máris indulok! Addig is Szia!-mondtam és letettem a telefont.
-Na mi a helyzet?-Zayn.
-Mennem kell. Találkozok Evivel.-felvettem a kocsikulcsot és a telefonomat az asztalról.
Kimentem az ajtóig, Zayn pedig végig mellettem jött, majd kinyitotta az ajtót.
-Köszönöm-Öleltem meg hirtelen.-Mindent. Hogy meghallgattad a nyavajgásomat. Köszönöm!
Visszaölelt.
-Neked bármikor bármit meghallgatok.-mosolygott, majd eleresztettem és elindultam Evihez.
Zaynéktől bonyolultabb volt eljutni Evihez, de megoldottam, és odataláltam. Evivel még nagyoon régen megbeszéltük, hogy én oda csak úgy mehetek, mintha hazamennék, szóval csöngetés és minden nélkül kell bemennem.
Erre visszagondolva nevettem magamban. Talán tévedtem amikor Vikit részesítettem előnyben kettejük közül. Evi sosem tett volna ilyet. Fogamat csikorgatva tartottam vissza a sírást. Nem kell, hogy Evi is aggódjon, vagy valami ilyesmi.
Kiszálltam a kocsiból, és beléptem a házba.
-Sziasztook!-kiáltottam amint a lábam átérte a küszöböt.
-Krystal!-szaladt oda hozzám Evi.-Anyuék nincsenek itthon csak én.
-Evi! Jézus mióta nem láttalak! Olyan széépvagy!!-csodálkoztam el.
-Te csak ne panaszkodj! Olyan gyönyörű lettél!-vigyorgott, és jó szorosan megöleltük egymást.
-Istenem de hiányoztál!-mondtam.
-Te is nekem! Gyere már beljebb!-parancsolt rám.
-Hogy vagy?-kérdeztem, miközben levettem a cipőmet.
-Jól. Minden patent. Te hogy vagy?-kérdetett vissza.
-Hát...Most nem túl fényesen.
-Miért mi a baj?-nézett rám nagy szemekkel.
-Mindegy. Elég ha annyit mondok, hogy így, még senkire nem haragudtam.
-Csak annyit árulj el, hogy kire haragszol?
-Viki.-mondtam, mire Evi kerekre tágult szemekkel nézett.-De ne is firtassuk tovább ezt a témát.Csináljunk valami érdekeset!-mondtam, és levágódtam a kanapéra.
-Mire gondoltál 'érdekes' alatt?-kérdezte nevetve.
-Háát... Nem tudom. Találjunk ki valamit.-vigyorogtam.
-Esetleg süssünk valami sütikét.- nézett furán Evi.
-Okés. Az legalább eltereli a figyelmemet mindenről.- csaptam össze a tenyeremet, és felpattantam a kanapéról.
És nekiláttunk a sütik elkészítésének.