*Zayn szemszög*
Beszerveztünk egy kis délutáni programot Krystallal. Lementünk a folyópartra sétálni.
Már egy ideje csendben sétáltunk ott, amikor megtörtem a csendet.
-El kell mondanom egy nagyon fontos dolgot Kry.- néztem rá.
-Mit?-nézett rám vissza kedves mosollyal, és kíváncsi tekintettel.
Megálltam, és velem szemben ő is. Mély levegőt vettem, és bele kezdtem a mondandómba.
-Krystal... Én...-behunytam a szememet, sóhajtottam egyet, és kinyitottam a szemem.-Kry én szerelmes vagyok beléd.-amikor kimondtam bele haraptam az ajkamba.
Krystal arcán furcsa érzelem tükröződött. Fülig elpirult, és lesütötte a szemét.
-Mi a baj? Valami rosszat mondtam?- eléggé megilyedtem.
-Nem. Semmi bajom csak... Hírtelen jött nekem, mert... én is ugyan ezt akartam elmondani neked éppen ma, csak nem tudtam, hogy belekezdeni.-húzta össze szégyellősen a szemöldökét.
-Akkor megkérdezem.-mondtam, nagyot sóhajtottam.-Krystal Payne. Leszel a barátnőm?-belenéztem a szemébe, és láttam, hogy szeme csillog az izgalomtól.
-I...Igen.-mosolyodott el, mire én erősen magamhoz öleltem.
-Szeretlek!-Végre! Végre kimondhattam neki hangosan.-Hihetetlen érzés végre hangosan is kimondanom NEKED!-suttogtam, mire ő felnevetett a karjaimban.
-Én is szeretlek Zayn!-búgta lágy hangján, én pedig ebben a pillanatban boldog voltam. Végtelenül boldog. Mert a karjaimban tarthattam azt a lányt akit szívből szeretek.
Krystal-t.
*Krystal szemszög*
Csak álltunk és ölelkeztünk a londoni Temze folyó partján.
~Istenem milyen jó érzés.~gondoltam magamban. ~Végre teljesen őszinte lehetek vele, és tudja, hogy szeretem.~
Amikor elengedett éreztem, hogy alíg állok a lábamon.
-Ez jól esett.-mosolyogtam felé.
Ő csak bólintott, megfogta a kezemet, és megint sétálni kezdtünk.
Csönd volt. De ezúttal nem az a fajta csönd ami azért állt be, mert nem tudtunk miről beszélgetni. Ez olyan furcsa csönd volt. Olyan, mint amikor egy romantikus filmeben a szerelmes pár a tengerparton sétálnak.
Megvan! Ez olyan "Romanitkus" csönd.
Csöndben, kézen fogva sétáltunk még egy darabig, aztán vissza indultunk a kocsihoz, és akkor már beszélgetni kezdtünk.
-Szóóval... Hogyan akarjuk mi ezt közölni...ööö... Elsősorban a te családoddal?- hangsújozta ki a 'TE' szócskát.
-Hát elmegyünk hozzánk, és közlöm anyuval és Liammel.-mondtam zavarodottan.
-Nem gondolod, hogy ésszerűbb lenne szépen apránként beadagolni nekik? Hogy ne érje őket olyan váratlanul.-adta a javaslatot Zayn.
-De. Igazad van. De ha anyámmal nem is, Liammel meg kell beszélnem egyből, mert megígértem neki, hogy az ilyen dolgaimról vele fogok elsőként beszélni.-magyaráztam.
-Oké.-mondta, de közben odaértünk a kocsikhoz.
-Hát akkor... most jön a búcsú...-vettem egy mély levegőt.
Újra az a nyomasztóan kínos csönd. Megyint lesütöttem a szememet.
Egyszer csak nem éreztem Zayn kezét a kezemben. Erre felpillantottam rá, és az a keze amivel eddig az enyémet fogta, az arcomra simult.
Csöndben álltunk tovább egymás szemébe meredve, amikor Zayn arca közelíteni kezdett felém.
Éppen csak összeért az ajkunk, amikor a főút másik végéről valaki a nevemet kiabálta. Elhúztam a fejemet Zayntől, és felsóhajtottam.
-Mi vann??-mondtam halkan, és a hang felé fordultam.
Evi állt ott az út másik oldalád, és éppen átjönni készült. Lehunytam a szememet egy pillanatra, és amikor kinyitottam éppen akkor lépett le a járdáról Evi.
Hírtelen hangos motorbőgés, majd fékcsikorgás hallatszott, és egy hatalmas csattanás, és Evi már a földön is volt, előtte meg egy gyönyörű fekete Mercedes terepjáró.
-Jézus Istenem!!-ugrottam egyet, és teljes erőmből Evi felé kezdtem futni.
Amikor mellé értem nem is lassítottam, egyből térdre vágódtam, és a hátára kördítettem Evit. Zayn éppen akkor térdelt mellém, amikor megfordítottam Evit.
Az autó tulajdonosa a fejét fogva kiszállt az autójából. Nekem nem volt jobb ötletem, mint hogy ordítsak vele egy sort.
-Mit művelt maga idióta?! Nem látta, hogy éppen átmenni készült?-ordítottam, és Zayn megnyugtatóan átkarolt.
-Nyugi Kry!-súgta nekem.
Én rápillantottam az eszméletlen Evi fejére, és csak akkor vettem észre, hogy elég rendesen ölmik belőle a vér. hírtelen megszédültem, és becsuktam a szememet, majd újra kinyitottam, de nem kellet volna, ugyanis éppen előttem volt Evi véres feje.
Akkor hallottam meg a mentőautó szirénázását, amikor másodjára is megláttam a tátongó sebet Evi fején. Az volt az egyetlen baj, hogy a vériszonyom csak akkor jutott eszembe, amikor már elájultam Evi vérétől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése