Ennek a fejezetnek az írása közben én is többször elsírtam magam.
Remélem nálatok is hasonló hatást kelt majd. Szóval zsepiket előkészíteni, olvassatok, és írjátok le komiban a teljes reakcióitokat!
Ezt a számot pedig hallgassátok meg, miközben olvastok! Ezt hallgattam, miközben írtam a fejezetet. :D
Puszii. -Szikra. *-* <3
Én alsó ajkamat beharapva, összevont szemöldökkel, merően néztem Saccira.
-Krystal -kezdte Liam- ezt már csak kettőtöknek kell tisztáznotok. Mi már megbeszéltük.... Kisebb-nagyobb sikerrel..
Én egy szó nélkül felálltam.
-Gyere Sacci!- utasítottam és hátra se nézve bementem ez egyik hálószobába.
Sacci utánam 2 másodpercre lépett be a szobába.
Becsukta az ajtót és leült mellém az ágyra.
-Krystal, sajnálom... Ezt az...Egészet.- hajtotta le a fejét Sacci.
-Pontosan mit? Hogy hagytad, hogy halottnak higgyünk?? Hogy miattad voltam hetekig depressziós??? Hogy eltűntél és még csak életjelet sem adtál magadról????- vágtam neki kérdéseim tömkelegét remegő hanggal.
Sacci nagy levegőt vett, és felemelte a fejét. Arcát könnyek áztatták. Igényesen felkent sminkje szürkévé színezte minden könnycseppjét.
-Mindent.. Krystal.. Értsd meg, hogy az, hogy Harry megcsalt azzal a... Cafkával, nagyon rosszul esett!
-Héhé! Taylor nem cafka. Nem tudott semmiről. Harry ámította mindennel. Ezért nem Tay a hibás.- vettem védelmembe Miss Swiftet. (:DD)
-Jó. Akkor csak Harry egy barom. De Krystal, tudod te, hogy mennyire szerelmes voltam én Harrybe? A lelkemet is eladtam volna érte. De megcsalt. Mázli, hogy volt benne legalább annyi, hogy bevallja.
-Sacci, Sacci nyugi már! Itt még mindig nem Harry félrelépéséről van szó! Hanem, hogy hogy voltál képes itthagyni engem, Vikit, Liamet.... És a többieket. Mondd csak, csöppet sem hiányoztunk? Mert mi majdnem teljesen belebetegedtünk abba, hogy azt hittük, meghaltál.
-Nem mondtam, hogy nem hiányoztatok. Sőt, itt Milánóban kis híján beleőrültem a magányba. De nem tehettem meg, hogy csak úgy visszalépek az életetekbe. Szerettem volna meg nem történtté tenni a dolgokat, de... Már túl késő volt. Ha betoppantam volna hozzátok azzal a szöveggel, hogy: "Sziasztok, itt vagyok, mi lesz a mai prograam??" azzal csak rosszabb helyzetet teremtettem volna, mint amiben most vagyok. Tudtam, hogy ti biztosak lesztek abban, hogy meghaltam. Eleinte ez volt a célom. De elmondhatatlanul megbántam.- az utolsó mondatnál még jobban sírva fakadt.
Én sem bírtam már tovább visszatartani a sírást. Elöntött az az érzés, hogy mennyire jó újra látni Saccit.
Akármennyire is haragszom rá, a gondolat, hogy eddig azt hittem, meghalt és most itt állt előttem... Valami felülmúlhatatlan volt.
-Sacci, nagyon hiányoztál!!- mondtam sírva, és teljes erőmből magamhoz öleltem.
-Te is Krystal...- suttogta nekem Sacci és egy ideig egymást ölelve ültünk.
Amikor elengedtük egymást csak halványan mosolyogtunk.
-Akkor ezentúl minden úgy lesz, mint az előtt?- Sacci.
-Nem tudom. De valahogy csak rendezzük a dolgokat.- ráztam a fejem.
Kimentünk és azért biztos, ami biztos alapon, átbeszéltünk mindent a többiekkel.
Harry mindvégig olyan furcsa volt. Látszott rajta, hogy egyrészt a felhők fölött van, másrészt pedig sírni tudna. Az utóbbit viszonylag jól leplezte, bár én láttam rajta, hogy nem teljesen tiszta a boldogsága..
*Harry szemszöge*
Elmondhatatlanul örültem Saccinak. Mégis foglalkoztatott az, hogy vajon ad-e még egy esélyt kettőnk kapcsolatának.
Meg kell vele beszélnem..- gondoltam és felálltam.
-Sacci, beszélhetek veled négyszemközt??- fordultam felé.
Sacci egy pillanatra összenézett Krystallal, majd Kry egy nehezen észrevehetőt bólintott. Sacci fel állt.
-Persze..- egyezett bele és az oldalamon elindultunk az én szobámba.
Bementünk, én leültem, de Sacci nem foglalt helyet.
-Gyorsan mondd mit akarsz!- mondta komoly arccal.
-Sacci kérlek... Bocsáss meg nekem! Szeretlek és nem tudlak elfelejteni.- böktem ki.
-Harry, te komolyan azt hiszed, hogy meg tudok bocsátani neked?? Nem gondolod, hogy egy picikét túl mentél a határon??
-De igen Sacci, de akkor is odavagyok érted. Nem múlt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rád. Kívülről... Megtanultam normálisnak mutatni magamat, de belül még mindig tök üres vagyok. Szeretlek Sacci!- könyrögtem és minden erőmmel azon voltam, hogy visszaszerezzem Saccit, és hogy ne sírjak.
-Késő Harry. És te is tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű. Szóval... Ne is próbálkozz. Semmi esély arra, hogy mi ketten újra együtt leszünk.- darálta be nekem Sacci és fogta magát, sarkon fordult és kiviharzott a szobából.
Én tovább ültem az ágyam szélén, a fejemet fogva... Nem tudtam mit tudnék tenni. Vissza KELL szerezem Saccit. És bármit megteszek, hogy ez sikerüljön...
*Sacci szemszöge.*
Miután elhagytam Harry szobáját, sírva dőltem neki a falnak.
Én már nem teljesen úgy érzek iránta, mint az előtt.
Már nem menne vele egy párkapcsolat. Szeretni szeretem, de nem olyan szenvedélyesen, és szerelmesen, mint akkor.
Viszont Harryt leszámítva elmondhatatlan érzés újra a barátaimmal lenni.
Akármennyire is haragszanak még rám, tudom, hogy ez is elmúlik majd... Imádom őket...<3
nagyon jó lett rem azért még össze jönnek
VálaszTörlés