2013. január 11., péntek

~2 Évad, 12. Fejezet : Repülő Út, Home Sweet Home, Fürdés, Let's Go!~

*LA-ből Londonba a repülőn*

Végre mingyár hazaérüünk!!!!-gondoltam, amikor a repülőn bemondták, hogy áthaladtunk az Egyesült Királyság légi határain.
Zayn mellettem édese, szuszogva aludt, én meg csak bambultam ki az ablakon, és a gyönyörű országot néztem, amely fölött éppen repültünk.
Felülről lélegzet elállító látvány volt. Mint, ahogy a földről nézve is.
Ahogy elmélkedtem magamban, eszembe jutott egy film, amit még a kilencvenes évek végén forgattak elvileg igaz történet alapján itt, Anglia körül.
Egy lány és a barátja egy Britanniába vezető repülő úton vannak. Egyszer csak megremeg a gép és majdnem mindenki elveszti az eszméletét. A lány félig-meddig ébren van, és meg akarja fogni a barátja kezét. Nem sikerül neki, mert a fiú eltűnt mellőle. A lány feláll és elkezdi keresni, amikor még egy, jóval erősebb rázkódás éri a gépet. A lány kitart, és tovább keresi a fiút. Már teljesen kétségbe van esve, amikor a gép belsejét valamiféle füst önti el, és már a lány is alig kap levegőt, amikor meglátja a fiú vérző, eszméletlenül heverő testét. Lefekszik mellé a földre és megfogja a kezét. Átöleli és nem engedi el. A repülő lezuhant és csak a lány és még néhány ember élte túl. A nő teljesen belebetegszik szerelme halálába, és főleg akkor esik mély depresszióba, amikor egy-két héttel később megtudja : terhes.
Én mély levegőt vettem és Zaynhez bújtam. Megfogtam a kezét és megcsókoltam.
Ha egyikünkkel ilyen történik, a másikunk is belehal....-gondoltam és erősen az ajkamba haraptam, hogy elfojtsam a belőlem kitörni készülő sírást.
Valahogy elaludtam és mikor felkeltem, Zayn nem volt mellettem.
A szívem vadul dobogni kezdett, és reszketve kerestem a szememmel, hogy hol lehetett, de nem találtam.
Éppen felállni készültem, amikor Zayn megjelent a széksorok előtt, és idemasírozott hozzám.
-Szia Csipkerózsika!-nevetett, és megpuszilt.
Azonnal megnyugodtam. De nem kellett volna azon a filmen gondolkoznom elalvás előtt egy REPÜLŐÚTON.

*kicsit később*

-OTTHON ÉDES OTTHON!!!!-kiabált Niall, miközben ezerrel berontott a konyhába ledobva az összes cuccát, és majdnem kitépte a hűtő ajtaját.
Mindenki elnevette magát és letettük a cuccainkat.
Az egész hátralévő napot az ágyban tespedve töltöttük.
Én a repülőút óta azon gondolkozom, hogy mi lenne az egyikünkkel (itt magamra vagy Zaynre gondolok), ha a másikunk meghalna, vagy valami komolyabb történne vele. Én belebolondulnék Zayn halálába.
A plafont bámulva feküdtem a szobánkban, amikor Zayn érkezett mellém at ágy másik felére, és közel húzódott hozzám.
-Mi a baj Cica? Amióta leszálltunk a gépről, azóta olyan kedvetlen vagy. Elárulnád, hogy miért?-kérdezte, miközben belecsókolt a nyakamba.
-El.-sóhajtottam, és vele szemben az oldalamra fordultam.
Ő kíváncsian nézett rám, és várta, hogy belekezdjek a mondókámba.
-Szóval... Régen volt egy film, amiben egy szerelmespár repülőszerencsétlenséget szenvedett, és a lány túlélte, de a fiú nem. És én az óta azon töröm a fejemet, hogy mi lenne velünk, ha az egyikünk meghalna.-lesütöttem a szemem.-Én biztos, hogy belebolondulnék és követnélek a halálba, de nem tudom, hogy te új életet kezdenél-e nélkülem, vagy mit tennél??-néztem fel rá.
-Miért gondolkodsz ilyeneken?? -kérdezte lágyan és átölelt, majd felsóhajtott.- Ha te..... meghalnál, kétségtelen, hogy megpróbálnék felejteni. Mint sok mindenki. De Sajnos, magamat ismerve nem menne. És én ebbe vagy beleőrülnék, vagy belehalnék, vagy végigszenvedném az életem. Bár az utóbbi az a legvalószínűtlenebb megoldás.-mondta és nyelt egy nagyot.
Én meg sem tudtam szólalni a gombóctól, ami a torkomban volt. Mindössze egyetlen szót tudtam nagy nehezen kinyögni.
-Szeretlek!.-mondtam és átkaroltam és úgy csókoltam meg, mint talán még soha.
Olyan erővel, olyan szenvedéllyel, olyan... szeretettel. Rájöttem, hogy mióta Zayn az életemben van, minden gyökerestül megváltozott, mind bennem, mind pedig körülöttem.
Ha a környezetemet vesszük. Ott van a bátyám, Liam. Ha nincs Zayn, akkor Liam nem nyílik meg minden ember előtt ennyire. Ott van Viki. Vikinek is nagyon fontos pont az életében Zayn. Hiszen Zayn volt az, aki mindig úgy állt ki mellette, mintha az egyetlen bátyja lett volna. És a többiek... Niall, Louis, Harry... Sacci. Mindenki úgy szereti őt, mint egy testvért, akit a sorsnak köszönhetnek. Senki nem tudná már nélküle elképzelni az életét. Mindenki imádja.
Ha engem veszünk. Én Zayn előtt egy olyan... elfajult bulimániás picsa voltam, aki mindent túlzásba vitt. A szerelem, mint mindenkit, engem is 100%-ig megváltoztatott. Azelőtt el se tudtam volna képzelni, hogy lesz egy fiú, aki igazán szeret majd, igazán törődik velem. És ami még fontosabb, hogy a bátyám is kedveli. Remek érzés tudni, hogy amikor elmegyek valahová, és onnan hazaérek, van aki szoros öleléssel és egy forró csókkal vár engem.
Csak ő kellett ahhoz, hogy a régi bulizós Krystal Payne-ből, az a lány legyen, aki mindig is szeretett volna lenni. Egy új, fülig szerelmes, és nyugodt természetű Krystal Payne.
-Én is szeretlek kicsim. -suttogta halkan a fülembe, és meleg leheletétől libabőrös lettem.
Összefonódva aludtunk el. És egész éjjel ölelkezve aludtunk. Néha picit kényelmetlen volt, de nem érdekelt, mert az Ő karjaiban voltam.

*Reggel*

Zayn már bem volt mellettem, amikor felkeltem. Lassan felültem, majd fogtam magam és letipegtem a földszintre.
-Reggeeeelt!! -köszöntem boldogan, miközben Zaynt kerestem. -Zayn? -kérdeztem zavarodottan.
-Fürdik. Nemsokára megyünk el, úgyhogy lassan mindenki készülődik.-mondta Niall teli szájjal.
-Okés.-mondtam vigyorogva, gyorsan ittam egy pohár tejet, és a fenti fürdő felé vettem az iránya, ahol elvileg Zayn fürdik.
Megálltam a fürdő ajtaja előtt, és nagy levegőt vettem, majd benyitottam.
Zayn éppen nyugodtan ült egy kád vízben. Hirtelen rám kapta a tekintetét. Én csak mosolyogtam.
-Szia.-köszöntem kedvesen, a szemébe nézve.
-Hello.-mosolygott vissza és kinyújtotta értem a kezét.
Közelebb léptem, a hajamat a fülem mögé tűrtem a hajamat, lehajoltam Zaynhez és megcsókoltam.
Zayn nemsokkal később megfogott, és óvatosan, de gyorsan beborított a kádba.
-Áuuuccs!!!!! Bevertem a fejeeem!!-siránkoztam kislányosan a fejemet simogatva.
-Semmi baj, majd adok rá gyógypuszit!-mondta nevetve és megpuszilta a fejem sajgó pontját.
-Na jó, de azért a nadrágomat levehetem?-meresztettem boci szemeket felé.
-VEDD!!-mondta felcsillanó szemekkel.
Kiléptem a kádból, alattam egy hatalmas víztócsa keletkezett, és levettem minden ruhámat majd, visszamásztam a kádba Zaynnel szembe.
Zayn csodáló szemekkel mért végig, mikor beültem vele szembe a kádba.
-Jól nézel ki.-mondta picit kábultan a látványtól.
-Ahha. Köszi.-motyogtam egy félmosollyal a számon, majd fogtam magam és lebuktam a víz alá.
A szemem nyitva volt. Kicsit átvizeztem a hajam, hogy mégse legyen olyan száraz, aztán felmentem a levegőre.
Amikor kiért a fejem a vízből, rögtön egy nagy levegőt vettem.
Hátradőltem és vigyorogva Zaynre néztem. Ő elnevette magát, megrázta a fejét, és gyanús pillantást vetett rám.
-Most félnem kell ugye?-kérdeztem szarkasztikusan.
-Ühümm..-morogta, és megragadta a bokámat, és magához rántott a nagy kádban.
-Basszus!! Te nem vagy normális...-vihogtam, miközben a fejét közelebb húztam magamhoz, és a tarkóját simogatva megcsókoltam.
Ekkor egy hang szakította félbe az édeskés romantikus pillanatot.
-Zayn! Lassan menni kéne!-Harry.
-Jó! De csiga lassúsággal araszolok ki innen! Most éppen dolgom van.-kiabálta ki neki Zayn én meg elröhögtem magam.
-Ja, hogy Krystal is bent van! Bocsi, akkor nem zavarok!-kuncogott Harry és elvonult. Azt hiszem.
Mindketten forgattuk a szemünket.
-Szóval, hol is tartottunk??-húzott még közelebb magához a vízben Zayn, és megint megcsókolt.
Egy kis idő után én szóltam.
-Tényleg el fogsz késni Zayn.-figyelmeztettem két csók között, majd fogtam magam és hátradőltem a kádban.
-Inkább csinálok veled valami..... mást...-és kajánul vigyorgott rám.
Erre felnevette és telibe fröcsköltem vízzel.


-Fuu.... Ezt még este visszakapod....-törölte meg a szemeit, és kimászott a kádból.
Én csak gonoszan nevetve mentem utána.
-Szeretnéd...-húztam az agyát és leakasztottam 2 törcsit a helyéről és egyet odadobtam neki.
Mindketten törölközőbe tekerve osontunk ki a fürdőből. Louis szobájának ajtaja nyitva volt és Louis éppen az ágyán ült és nézett ki. Hadd ne mondjam, hogy, hogy kikerekedett a szeme, amikor meglátott engem egy szál törölközőben.
Bementünk a szobánkba Zaynnel, és mindketten felvettünk valami ruhát.
-Nem jöttök velünk? Akkor nem kéne egy ideig elszakadnunk...-kérdezte Zayn átölelve a derekamat.
-Megkérdezem Vikit meg Saccit.-mondtam nyomtam egy puszit a szájára és kimentem a szobából, le a nappaliba.-Lányook! Nem megyünk el a fiúkkal oda, ahova ők mennek?-kérdeztem. Na hát ezt hihetetlen jól megfogalmaztam....~gondoltam.
-És hova mennek??-Sacci.
-Nem tudom. -húztam meg a vállam.-Na?
-Hááát.... Nekem okés!-Viki.
-Na jó! Egye fene!! Jövök én is.-Sacci.-Óóó Harooooold!!!!-kiabálta, és felszaladt a szobájukba.
Én és Viki elég viccesen egymásra néztünk, majd mi is felmentünk. mindenki abba a saját szobájába.
-Megyünk veletek!-mondtam és kinyitottam a szekrényem ajtaját, valami jó ruhadarab után kutatva.
Nehéz lesz visszaszokni Los Angeles  forró, napos időjárásáról, Anglia párás, esős, hűvös és nedves levegőjéhez.
Ehhez a rossz időjáráshoz majdnem illő ruhát kerestem, és egy szépet találtam is.


-Akkor mehetünk. -Liam.
-Ja. -mondtam lemászva az emeletről.
Kimentünk a házból és elindultunk valahova....
Egy kis időnyi utazás után Zaynhez fordultam.
-Mi most pontosan hova is megyünk??
-Elvileg lesz egy interjú, meg egy valamilyen turné egyeztetés. Aztán ha addigra elkészül a klip megnézzük és egy Twittcammal egy időben közzé tesszük. -mondta el Zayn ezt mind egy szusszal.
-És ennél nekünk minek kell ott lennünk? Ehelyett akármi mást csinálhatnánk mi csajok, hármasban....-Saccii.
-Tudod csillagom ez egy fontos esemény számunkra. És ha ott vagytok nekünk, akkor az megédesíti az pillanatot...- mondta Sacci szemébe nézve, romantikus hangon Harry.
-De édeeees!!-szólalt meg Viki Liam mellől.
-Te miért nem mondasz nekem ilyeneket??? -kérdeztem tettetett sértődéssel.
-Mert én sokkal jobbakat mondok.-nevetett Zayn és magához rántott.
-Na jólvan... Ez igaz...-mondtam és megcsókoltam.
Megérkeztünk egy helyes kis épület elé, és amikor kiszálltunk én, Sacci és Viki picit lefagytunk, de a srácok halál természetesen viselkedtek.



Sziasztoook!  Remélem tetszett a fejezet, és megvolt benne minden, ami kell nektek! A szokásosakat kérem ; 1-10-es pontozás, és kedvenc rész! Na meg az 5 komment! Köszönöm annak, aki eddig is kommentelt, és továbbra is fog! Pusza!! -Szikra. *-* ♥

5 megjegyzés:

  1. SZIKRA!! MEGÖLLEK!! Hozd a kövit!! Láttad a reakciómat a fejezetre xDD *---* 10/1000000000 *--* xD :DD
    (Saci)

    VálaszTörlés
  2. 10/11 :DD Az összes rész tetszik ! Ivett voltam.

    VálaszTörlés
  3. Jó lett :D 10/10 kövit *-*

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jóó :D *-* 10/10

    VálaszTörlés
  5. 10/10 :DDD *-* Jó lett :D kövit!

    VálaszTörlés