"Egyszer csak Liam megállt egy hatalmas épület előtt amin egy vörös színű kereszt volt."
Nem nagyon voltam magamnál. Minden olyan... homályos volt. Liam kiemelt engem a kocsiból, és berohant velem a kórházba.
A hideg levegő csak úgy karmolászta az arcomat. Egyszer csak a higedet valamivel kellemesebb hőmérséklet váltotta fel, de én nem sokat észleltem a hőmérséklet változáson, mert rázott a hideg, és vacogtam.
Liam megállt a recepciós pult előtt.
-Kérem segítsem valaki!-Mondta a nőnek remegő, ideges hangon.
-Mi a probléma?-szólt egy kedves hang.
-A húgomnak 41,5 fokos láza van. Fogalmam sincs mi baja lehet. Kérem azonnal vizsgálja ki valaki!-Liam aggodalmas arcára pillantottam, és szemei tágra voltak nyílva, ajka pedig remegett.
-Máris hívom az ügyeletes orvost.- mondta nyugodtan a recepciós hölgy.
-L-Liam...-nyögtem.-Rosszul vagyok.-suttogtam nehezen.
-Nyugi Kry! Nem lesz semmi baj.-nyugtatott.
-Jóestét! Dr.Morgan vagyok.-hallottam meg egy férfi mély hangját.
-Jóestét.-Liam és Viki egyszerre.
-Hozzák utánam a beteget kérem.-A doki.
Elindultunk valamerre. Fogalmam sem volt, hogy hova megyünk. Beértünk egy szobába,ahol szintén nagyon világos volt, és Liam lefektetett engem egy asztalra.
-Mi történt?- kérdezte gyakorlott hangon az orvos.
-Hát... Ledőlt aludni, fel akartam ébreszteni, hogy nem éhes-e, és forró volt az arca. Megmértük a lázát, és a lázmérő 41,5-et mutatott. Én azonnal beraktam őt a kocsiba, és egyenesen ide jöttem vele.-hadarta Liam.
-Értem. Maga hány éves?-doki.
-18.-Liam.
-És a huga?-kérdezte az orvos.
-Ő csak 17.-válaszolt Liam.
-A hugának van valami gyógyszer allergiája, vagy hasonló?
-N-nincsen.- válaszoltam én lassan.
-Rendben akkor kap infúziót, elrendelek egy azonnali alapos kivizsgálást. Addig..öö.. hozza utánam.-intett az orvos, mire Liam megint felkapott, és mentünk a doki után.
Egy kis sétálás és liftezés után beléptünk egy szobába, ami szitnén vakítóan fehér volt.
Liam lefektetett az ágyra és be takart. Szinte azonnal el aludtam. Nem tudom ki történt az este hátralévő részében, de biztos vagyok menne, hogy se Liam, se Viki nem sokat pihent.
Amikor felkeltem senki nem volt a szobában. 10 perce csak pislogok, és fekszek, amikor bejött valaki.
-Krystal!-Liam.
-Liam. Hol van Zayn?-kérdeztem.
-Kinn ül. Tudtad, hogy itt van?-lepődött meg.
-Nem. Csak... ha nem lett volna itt, akkor idehivattam volna veled.-nevettem erőtlenül.
-Na látod kérned sem kellett, és ide hívtam neked.-mosolygott.- Szóljak neki, hogy látni akarod?-simogatott meg Liam.
-Légyszi! Beszélnem kell vele.-mondtam halkan, erre Liam bólintott, és kiment.
2 perc várakozás után lassan kinyílt a terem ajtaja.
-Szia.-mondtam mosolyogva.
-Szia.-köszönt halkan.
-Gyere ide!-tártam szét nehezen a karjaimat, mire Zayn 3 nagy, gyors lépéssel az ágyam mellett termett, és a karjaimba borult.
Zayn a nyakam felé fordította a fejét, és végigpuszilta a nyakamat. Én csak csukott szemmel lélegeztem be Zayn hihetetlenül finom illatát, ő pedig fel ért a számig, és azt kezdte csókolni.
Hosszas csókolózás után elváltak az ajkaink, és Zayn szemébe néztem.
-Mebízom benned! Teljes mértékben.- suttogtam, mert nem tudtam sokkal handosabban beszélni, mert még mindig elég gyenge voltam.
Zayn nem mondott semmit, csak egy megkönnyebbült mosoly jelent meg az arcán, és megint megcsókolt.
-Szeretlek.-mondtam lágyan, amint elhúzta az arcát..
-Én is. És nagyon hálás vagyok, amiért megbízol bennem.-lehelte.-Nem tudom mit kezdenék nélküled.-amikor ezt kimondta minden előjel nélkül egy könnycsepp gurult le az arcán.
-Zayn ne. Ne gondolj ilyenekre. Most csak az számít, hogy szeretsz. És én is téged.-mosolyogtam rá, bár egyetlen könnycseppjének láttán legszívesebben sírógörcsöt kaptam volna.
-Igazad van.-és egy röpke puszit nyomott a számra.
Én csak mosolyogtam.
Éppen nagyban beszélgettünk Zaynnel, amikor bejött az orvos a szobába.
-Jónapot.-közöntünk Zaynnel majdhogynem egyszerre.
-Helóó. Nos Krysal, hogy érzed magadat? -mosolygott felém Dr.Morgan.
-Hát... Gyengén. De valamivel jobban, mint tegnap este.-heherésztem.
-Az látszik.-mondta, és felém lépett.
A homlokomra tette a kezét, és egy pillanatig elgondolkodóan nézett.
-Ez ár csak alíg egy kis hőemelkedés. Szerencséd van. Úgy tűnik, hogy csak a sok stressz miatt lázasodtál be és lettél rosszul.-jelentette ki az orvos.
-Ez remek. De mikor mehetek haza?-kiváncsiskodtam.
-Ha minden jól megy, már ma délután kiengedünk.-mosolygott Dr.Morgan.
-Szuper.-mondtam, és Zaynre néztem, aki lelkesen vigyorgott.
A doktor kiballagott a kórterembőll és Zayn fel állt.
-Nekem lassan mennem kell.-mondta.
-Neeee!-néztem rá szomorúan.
-Nyugi! 1-2 óra, és visszajövök. MAx 3. De el kell intéznem pár dolgot anyámnak.-magyarázkodott.
-Ajj... Oké. De légyszi, légyszi, légyszi nagyon siess!-könyörögtem.
-Igen is.-mosolygott, és mielőtt elindult adott egy csókot.
Zayn kiment a szobából, és én egyedül maradtam bent. Igazából hihetetlenül boldog voltam. Azon kívül, hogy kórházban vagyok, minden a legnagyobb rendben, volt. Végre mindent megbeszéltem Zaynnel, és együt vagyunk.
Meg sem vártam ki jön be hozzám legközelebb, behunytam a szememet, és aludtam egy jó nagyot.
[.........]
Arra keltem, hogy valaki simogatja az arcomat. Résnyire nyitottam a szememet, és megláttam Zayn fekete haját, és elképesztően sármos arcát.
-Szia Hercegnő.-mosolygott rám Zayn.
Én nyúgtóztam egyet és felültem az ágyban.
-Szia.-közelebb hajoltam Zaynhez és megcsókoltam.
Amikor elhúztam a fejemet, csak akkor vettem észre, hogy nem ketten vagyunk a szobában.
Itt van még Liam, Anyu, meg Viki is. Mind a hárman vigyorogva néztek minket.
-Na baszki.-fogtam a fejemet
-Juj kicsim. Egy óra és hazamehetünk.-lelkesedett anyu. Gondolom azért, hogy megtörje a beállni készülő kínos csöndet.
-Ó! Zsír. Akkor felöltözök.-mondtam, és még jobban felöltem az ágyon.
-Oké. A ruhád ott van.-mutatott Liam az éjjeli szekrény szerű szerkezetre.
-Ohh. Köszi.-mondtam.
-Akkor menjünk ki!-mondta Viki, és mindenki fel állt.
-Zayn! Te maradsz!-vigyorogtam, mire Liam nagyon csúnyán nézett rám, de engem nem érdekelt.
-Hááát... Oké.-Zayn.
Mindenki kiment, és pedig nekiláttam felöltözni.
Már csak egy póló hiányzott rólam amikor Zayn, (aki egész végig némán engem bámult) megszólalt.
-Rohadt mód jól nézel ki.-harapdálta a száját.
-Khmm...ööö... köszi.-nevettem, és felvettem a felsőmet.-Na menjünk ki.-Mondtam megfogva a kezét.
-Rendben.-motyogta Zayn, és kimentünk a kórteremből.
-Mehetünk haza!-mondta anyu.
-ÓÓ! Hála a magasságosnak!-néztem fel az égre.-Anyu, nem baj ha engem Zayn visz haza? Tudod, szeretnénk kettesben lenni.-magyaráztam.
-Persze, hogy nem baj! Menj csak vele. De aztán csak óvatosan.-Anyám.
-Ühüm... Oké...-mondtuk egyszerre Zaynnel, és mindenki elindult kifelé a kórházból.
Mi Zayn kocsija felé vettük az irányt, amikor oda értünk, beszálltunk, és elindultunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése